Ismét Litkey Farkas nyerte a Kékszalagot

2013. július 26. 07:59

Izgalmas, szoros versenyben Litkey Farkas és csapata nyerte a 45. Kékszalag Laptop.hu Nagydíjat, Litkey ezzel tizenegyedszer diadalmaskodott a Balaton-kerülő vitorlásversenyen. Litkeyék 14 óra feletti idővel teljesítették a távot. Az idei Kékszalagon összesen 525 hajó rajtolt el.

2013. július 26. 07:59

Litkey Farkas idén az EvoPro magyar mérnökiroda színeiben indult a Lisa nevű hajóval, amellyel 2007-ben, 2009-ben és 2011-ben diadalmaskodott. A verseny honlapján követhető élő közvetítés során a győztes elmondta: nehéz küzdelemben nyerték meg a versenyt, első alkalommal történt, hogy két hajó – a Principessa és a Raffica – is gyorsabb volt náluk. Király Zsolt, a Raffica kormányosa kilencedszer lett második. Mint mondta, gyorsabb hajóval kaptak ki, nem lett volna szabad elengedniük a Lisát.

Litkey szerint segítségükre volt, hogy a szigligeti öbölben legyengült a szél, illetve a parti szél is őket segítette. Utóbbi a vártnál egy órával korábban érkezett. A Lisa előbb kiváltott a déli partra, mint a Raffica. Litkey Farkas hozzáfűzte, a délelőtti teljesítményükkel nem volt elégedett, csak 60 százalékon vitorláztak. A várható időjárás miatt Litkey Farkas egy külön Code Zero vitorlát varratott, ennek felhúzása is fontos szerepet játszott a sikerben. A mezőny csütörtök reggel kilenc órakor rajtolt el, Litkey Farkas és a 17 fős legénység 14 óra feletti idővel teljesítette a távot.  

A szervezők tájékoztatása szerint 525 hajó – fedélzetükön összesen nagyjából 2500 résztvevővel – vágott neki a légvonalban 145 kilométeres táv leküzdésének. Ez azt jelenti, hogy nem dőlt meg a részvételi rekord, 2010-ben ugyanis 623 vitorlást regisztráltak. Az indulóknak a Balatonfüred-Kenese-Siófok-Keszthely-Balatonfüred útvonalat kell teljesíteniük, a kiírás szerint szombat reggel kilencig lehet érvényesen célba érni. 

A Kékszalagon utoljára versenyeznek kizárólag az egytestű hajók, amelyek eddig a páratlan években alkották a mezőnyt, 2014-től ugyanis megszűnnek a kategóriákra vonatkozó megkötések. A verseny rekordját tavaly óta 10 óra 34 perces idővel a Fifty-Fifty katamarán tartja, amely a Nemere II 1955-ös csúcsát javította meg hat perccel. Európa legrégebbi és legnagyobb tókerülő versenyét 1934-ben rendezték meg először.

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
holnaPinap
2013. július 26. 14:30
hol van itthon válság kérem?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!