A másik oldalról fontos feladat a narratívák alapjainak lefektetése, illetve azok terjesztése is, mivel ezek a gazdasági mechanizmusok révén jelentős hatással vannak a társadalmakra.
Az IMF közgazdászai által végzett kutatás alapját közel 4620 IMF országtanulmány képezi, mely lefedi az 1978-tól 2019-ig tartó időszakot, s szinte valamennyi országot.
A kutatók előbb létrehoztak egy növekedéshez kapcsolódó fogalmakból álló szótárat, majd megnézték, hogyan alakul az egyes fogalmak előfordulási aránya a különböző időszakokban. A növekedéssel asszociálható szavak relatív gyakoriságának vizsgálata egy általános kép felvázolásán túlmutatóan lehetővé tette az egyes időszakokra vonatkozó növekedési narratívák azonosítását. Ez utóbbi a hierarchikus klaszterezés módszertanán alapult.
A vizsgálatok mélységét növelte, hogy a mintában szereplő országokat három, jövedelmi szempont alapján létrehozott alcsoportra bontották. A főbb trendek így összehasonlíthatóvá váltak az alacsonyabb jövedelmű, a feltörekvő, és a fejlett országok vonatkozásában.
A kutatás a fő gazdasági elméletek azonosításán túlmenően egyfajta hidat képez a közgazdaságtan mint tudomány és annak döntéshozók általi értelmezése között.
Növekedési narratívák 1970-től napjainkig
Négy fő növekedési narratívát azonosítottak, melyek keretében megvizsgálták, milyen tényezők építik fel az uralkodóban lévő narratíva növekedési receptjét.
A klaszterek a „gazdasági szerkezet narratívája”, a „washingtoni konszenzus”, a „strukturális reformok”, illetve a „washingtoni konstelláció” elnevezést kapták.
A „gazdasági szerkezet narratívája” klaszter elsősorban olyan fogalmakra épül, mint a szolgáltatások, az ipar, a feldolgozóipar, a mezőgazdaság, vagy az építőipar. A narratíva szerint a növekedés alapját a reálszektor, illetve a termelési, gazdasági szerkezet képezi. A növekedést az 1970-es évektől egészen az 1990-es évekig lehetett a gazdasági szektorok narratívájához kapcsolni. Valamennyi klaszter közül ez tekinthető a legdominánsabbnak, habár a súlya az 1980-as évek közepétől csökkenésnek indult.
A „washingtoni konszenzus” narratíváját elsősorban a privatizációval és liberalizációval összekapcsolható fogalmak uralják. A narratíva a szabad és korlátozásoktól mentes piacokat támogatja.
Előretörése az 1980-as évek közepéhez kapcsolható, csúcsát pedig 1997-ben érte el. Azt az időszakot fedi le, amikor számos országban megvalósult a piacgazdaságba történő átmenet, különösen a kelet-európai régióban és a volt Szovjetunió országaiban.
A „strukturális reformok” narratívája az intézmények fontosságát hangsúlyozta a növekedési politikában, olyan fogalmakat magában foglalva mint az intézmények, a kormányzás, a szabályozás, a transzparencia, az oktatás, vagy a humán tőke.
Az 1980-as években még csekély szereppel bíró, s a 2000-es évek közepére meghatározóvá váló narratíva meghatározó elemei továbbá a strukturális reformok, a verseny és versenyképesség, vagy a működőtőke befektetések.
A „washingtoni konstelláció” narratívájában már olyan fogalmak szerepelnek, amik korábban nem fordultak elő s egymástól látszólag távol állónak is tűnnek. Ilyenek pl. az egyenlőtlenségek, a finanszírozáshoz való hozzáférés, a korrupció, az üzleti környezet, az infrastruktúra, vagy az állami beruházások.