Technoünnep lesz Zamárdiban a hosszúhétvégén

2015. augusztus 15. 17:18

Az idén harmadszor megrendezett B.my.Lake fesztivál 2015-re talán Magyarország első számú olyan feszitváljának számít, amely kimondottan az elektronikus klubzenére és a technora fókuszál. A Strand fesztivállal párhuzamosan agusztus 19-e és 22-e között Zamárdiban lezajló esemény ugyanis nem a sallangokra fókuszál: a kiegészítő rendezvények sokasága helyett a szubkultúra legfontosabb előadóit zsúfolja négynapos programjába.

2015. augusztus 15. 17:18

A B.my.Lake tehát egy felfutó szubkultúra kedvelőit szólítja meg — az elektronikus zenei fókuszt pedig már a zenei kínálat időzítése is jól mutatja. Ez azt jelenti, hogy a reggelig tartó bulikra készülve minden nap viszonylag későn kezdődnek a programok: a kisebbik színpadon délután háromtól, a nagyobbikon pedig este hattól lehet bulizni. Vannak ugyanakkor napközbeni partik is, ahol délelőttől estéig lehet élvezni a sodrást.

Az elektronikus zene fókusza ugyankkor korántsem jelent egységességet. Amíg a budapesti Bladerunnaz nevéve fémjelzett színpad inkább a törtütemeket, a drumandbass-t és a dubstepet helyezi előtérbe, addig a nagyszínpados produkciók legnagyobb része a tech-house és a techno világából érkezik. A nappali lazuláshoz ajálott zenei paletta a Nagyon Balaton teraszán pedig elsősorban magyar előadók várhatóan lazítós szettjeit ígéri. 

A fesztivál az utóbbi évek fesztiválkínálatának egyik üdítő megújítója, amennyiben sikerült populárissá válnia olyan ajánlatként, amely nem minden műfajból a legnépszerűbb előadókat ígéri, hanem egy műfajt a népszerűbbtől az abszolút rétegtermékig igyekszik bemutatni. 

Az eseményt, amely egyébként a European Festival Awards „Európa Legjobb Új Fesztiválja” díját is elnyerte az első évben, a Volt Produkció és a Nagyon Balaton rendezi meg az egészen más fókuszú Strand mellett Zamárdiban augusztus 19-e és 22-e között — ott ahol az abszolút fősodor-elektronikát képviselő Balaton Sound is szokott lenni júliusonként. 

A legjobban várt produkciók

A Mandiner szubjektív értékelése szerint a nulladik nap két kiemelten ígéretes előadót is tartogat. Ezek közül is a legizgalmasabb a trip-hopot a modern house alapmotívumaival különös érzékkel ötvöző, izlandi GusGus nevű banda, amely néhány éve a Volton is nagy közönségsikert szerzett. Az egyébként kedvezményes árú nulladik nap másik nagy ígérete pedig a deep house-t megújító kanadai páros, az Art Department. Ők elképesztő kreatívitással kötnek össze korábban összeegyeztethetetlennek hitt hangzásokat - például a nyolcvanas évek videójátékait a kilencvenes évek végének osztrák mélyelektronikájával. Ajánljuk még többek között Dusty Kidet, Sven Väthet,Popofot és Bernáthy Zsigát is.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!