Egységes vízgyűjtőként kezelné a Balatont a Balatoni Szövetség

2013. június 06. 13:22

Javaslatot fogalmaz meg a Balatoni Szövetség a Vidékfejlesztési Minisztériumnak, hogy a Balatont a jövőben egyetlen vízügyi kirendeltség kezelje egységes vízgyűjtőként.

2013. június 06. 13:22

A Balatoni Szövetség (BSZ) javaslatot fogalmaz meg a Vidékfejlesztési Minisztériumnak, hogy a Balatont a jövőben egyetlen vízügyi kirendeltség kezelje egységes vízgyűjtőként. A tó és csapadékvízgyűjtő-területe jelenleg három vízügyi igazgatósághoz tartozik. Erről a regionális szervezet csütörtöki elnökségi ülésén Gyenesdiáson határoztak.

 
A tó északi vízgyűjtő területének 90 százaléka a székesfehérvári Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság működési területére esik, a nyugati pereme a szombathelyi Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi Vízügyi Igazgatósághoz tartozik, míg a déli vízgyűjtő nagy része a pécsi Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területe. Lázár János, a szövetség titkára közölte: javaslatot tesznek a VM-nek a nemzeti parkok rendszeréhez hasonló, egységes kezelés bevezetésére. Szeretnék elérni azt is, hogy a halastavakat is ugyanez a vízügyi kirendeltség kezelje.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!