Kukorelly: Az csak a látszat, hogy a hülyéket könnyebb kormányozni (VIDEÓ)
Az író szerint azon múlik minden, hogy egy társadalom mennyire kulturált, és minél kevésbé kulturált, annál rosszabb mindenkinek. Azoknak is, akik hatalmon vannak.
Gustav Klimt és Fernando Botero műveiből is látható időszaki kiállítás a Szépművészeti Múzeumban januárig. A két tárlat - ahogy a két alkotó is - merőben eltér egymástól. A szecessziós nagymester és a kolumbiai kortárs alkotó alkotó érdekes összhatást okoz a látogatóknak.
Klimt és Botero talán egyedül az emberi test sajátos ábrázolásában rokonok: mindegyikük különös nézőpontból tekint a testre: az egyik légies, a másik pedig robusztus alakokkal operál. A szecesszió nagymestere és a modern, kolumbiai képzőművészet kiemelkedő alkotója együtt érdekes összhatást okoz a szemlélőnek.
A Klimt-kiállítás - várakozásainkkal ellentétben - főként rajzokból, grafikákból és vázlatokból áll, melyeket a kiállítás szervezői igyekeztek felturbózni néhány valóban híres Klimt-festménnyel, így látható a Nuda Veritas is. A bécsi szecesszió mesterének számító Gustav Klimt életéről és koráról sokat megtudhatunk a jól szövegezett, falra festett jegyzeteknek köszönhetően; ezeknek köszönhetően a legkisebb rajzokhoz is sikerült némi pluszt hozzá adni. Az igen érdekes tárlatvezetés sokat hozzátett a nem igazán kiemelkedő tárlat élményéhez.
A Nuda Veritas - Gustav Klimt és a bécsi Szecesszió kezdetei 1895–1905 című tárlat címadó festménye a Klimt-életmű szép darabja: a nőalak légies és kissé talán aránytalan is, vörös haja és világos szemei mintha víz alatt lennének; bőre halvány, márványos színű - az egész ábrázolásmód még nagyon messze van a Klimtre élete vége felé jellemző bujaságtól. Inkább rideg, de az igazság görbe tükrét tartva is szép. A másik gyönyörű Klimt-festményt, amely a művész aranykorszakának egyik legfontosabb darabja, vasárnap leakasztották a Szépművészeti faláról, az Arany lovag visszatért Japánba. A fekete lovon ülő, gazdagon aranyozott lovag a művészet szabadságának metaforája a festőnél, és nagyon ritkán látható európai tárlatokon. A kiállítás vége felé elméláztunk még Klimt tájképein is.
Klimt aktuális múzeumbéli társa Fernando Botero, a kolumbiai származású kortárs festő, akinek műveit a világ számos magángyűjtője nagy becsben őrzi. Érzésünk szerint azért, mert szeretnek néha eléjük állni, és csak elmosolyodni. A Szépművészeti közel hatvan festményt felvonultató tárlata talán még sok is, hiszen a markáns színekkel és hatalmas, kövér alakokkal dolgozó festő művei viccesek ugyan, de gyakorlatilag rátelepszenek az emberre. A stílus idézheti Diego Rivera, vagy Henri Rousseau műveit. Előbbit sajátosan a dél-amerikai egyszerűség és a markáns színek használata miatt, utóbbit a naiv zsenikre jellemző aránytévesztéses technika miatt.
Botero szándékosan kicsinyíti egészen apróvá a szemeket, orrokat, kézfejeket a festményein, és látja el hatalmas karokkal, combokkal, hasakkal és fenekekkel alakjait. Bizarr aktjai mind a vénuszinál is sokkalta kövérebb nőket mutatnak a szemlélőnek, mégsem találjuk visszataszítónak, vagy ellenszenvesnek a képeket. Különösen érdekesek a könnyed táncot lejtő többmázsás emberpárok, vagy a szintén felfújt háziállatok. Botero saját bevallása szerint nem érthetetlenségre, művészieskedésre hajt, nem vár bonyolult asszociációkat az emberektől - egyszerűen fest.
A múzeumi séta levezetéseként megnézhetjük Lucien Hervé, magyar származású fotós képeit is az alagsorban, akit a modern építészeti fotó megteremtőjeként tartanak számon. Nekünk kissé rideg volt ez a modernség, főleg a kiüresedett városi terekkel; de a tárlat végén érdekes adalék egy Hervé-nek írt levél - Kassák Lajos a feladó.