Szabó Lőrinc 110

Ősei református papok és tanítók voltak, Bethlen Gábortól a család nemességet is kapott. A debreceni református kollégiumban alapozta meg széles körű műveltségét. 1918-ban besorozták, hadiérettségit tett, majd az őszirózsás forradalom után Budapestre költözött. A Műegyetem gépészmérnöki karára iratkozott be, de két hét múlva inkább a bölcsészkar magyar-latin-német szakán tanult tovább. Ekkor került kapcsolatba Babits Mihállyal, aki tanítványává és barátjává fogadta. 1921-ben megismerte Mikes Klárát, Az Est-lapok irodalmi rovatvezetőjének, Mikes Lajosnak a lányát, akit feleségül is vett. Az Est szerkesztőségének munkatársa lett, 1922-ben jelent meg első verseskötete Föld, erdő, Isten címmel, amely komoly irodalmi sikert aratott. Közben műfordítóként is jelentőset alkotott, Babits és Tóth Árpád társaságában egyik fordítója volt Baudelaire A romlás virágai című kötetének.

A húszas években sorra jelentek meg kötetei, melyeknek verseit az elvont gondolatiság jellemzi, a keleti filozófiák és Schopenhauer hatása jelenik meg bennük. 1925-ben kezdődött huszonöt éven át tartó szerelmi kapcsolata Korzáti Erzsébettel, e viszony megrendítő dokumentuma az asszony 1950-es öngyilkossága után írott A huszonhatodik év című szonettciklusa. 1926-ban Pandora címmel művészeti, kritikai lapot indított, amely hét számot ért meg. 1928-tól 1944-ig a Magyarország című lap munkatársa volt. A harmincas évek elejétől a népi írók körébe is sorolták, részt vett a Márciusi Front megalakulásában is. Sokat szerepelt a rádióban, a Nemzeti Színház számára Shakespeare-t fordított, három ízben is Baumgartner-díjjal jutalmazták. 1943-tól egyre inkább a jobboldali elfogultság jelent meg írásaiban, emiatt 1945-ben vizsgálati fogságba került, majd feddéssel igazolták, s publikációs tilalommal sújtották.

1946 és 1949 között a Válasz költői rovatának vezetője volt, 1947-ben pedig felvették az Írószövetségbe. Az üldöztetések elől a munkába menekült, s 1947-ben a Püski Kiadónál megjelent a Tücsökzene című kötete. 1949-től ismét nem publikálhatott, jobbára műfordításokból élt, s A huszonhatodik év darabjain dolgozott. 1956-ban tagja lett a Petőfi Pártnak, az Irodalmi Újság november 2-i számában Ima a jövőért címmel üdvözölte a forradalmat. Már súlyos beteg volt, amikor 1957 márciusában megkapta a Kossuth-díjat, s nem sokkal később megjelent A huszonhatodik év című kötete. Ennek sikerét azonban nem érhette meg, 1957. október 3-án meghalt.

Hazám

Nem faluba, nem Budapestre
és nemcsak magyarnak születtem,
fél Földre süt a nap felettem,
fél Földdel együtt fed az este.

Tanítóm minden, ami él,
apám, a múlt egész világa
s addig terjed hazám határa,
ameddig az agyam elér.

Nagyon szegény, ki büszkeségét
már érdeméből lopja ki
s ripacsként a mellét veri
azért, ami helyette érték:

én azt szeretném, ha hazám,
e föld, hol mindent, ami ember,
vágytam példázni életemmel,
lehetne egykor büszke rám.