Trump lehetséges alelnöke a magyar egyetemek közalapítványi fenntartásba helyezését méltatta
Ohio állam republikánus szenátora szerint az Egyesült Államokban az egyetemeket „baloldali alapítványok irányítják”, nem pedig az adófizetők.
Az alelnök hisztérikus nevetésein mulat az internet népe.
Kamala Harris-ről, az Egyesült Államok alelnökéről sorra jelennek meg olyan videók az internetes portálokon és a közösségi médiában, ahol feletteséhez, Joe Bidenhez hasonlóan kellemetlen szituációkba sodorja magát.
A Magyar Nemzet azt írja, az alelnök „minden kétséget kizáróan ismert politikus lett az elmúlt hónapokban,
azonban nem olyan értelemben, amilyenben egy politikus az szeretne lenni.”
Többek között a Fox News is közölt róla egy összeállítást, melyben arra keresték a választ, hogy miért tör ki akkor is „hisztérikus nevetésben”, mikor azt sem a téma, sem a helyzet nem indokolja.
Az X közösségi oldalon például egy olyan bejátszás is elérhető, ahol Harris azon kezd el nevetni, hogy a nehéz helyzetben lévő szülők nem tudják a gyermekeiket iskolába küldeni.
Azonban ez még nem minden. A legnagyobb videómegosztó portálon egy olyan felvétel is elérhető, melyen 10 órán keresztül a legidegesítőbb nevetései láthatók, hallhatók.
Nyitókép: JIM WATSON / AFP