Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

Szijjártó: A magyar és lengyel kormány még érti a konzervatív értékeket

2021. június 28. 21:59

Szijjártó Péter szerint azért támadják Magyarországot és Lengyelországot, mert szembe mennek a nemzetközi liberális főáramlattal.

2021. június 28. 21:59
null

Magyarországot és Lengyelországot azért támadják, mert kormányaik szembe mennek a nemzetközi liberális főáramlattal – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a lengyel közszolgálati hírtelevíziónak (TVP Info) adott interjúban annak kapcsán, hogy Mark Rutte holland miniszterelnök bírálta a magyar gyermekvédelmi törvényt.

– mondta a külügyminiszter. Aláhúzta: az említett törvény a gyermekek és szüleik védelmét szolgálja. Magyarországot és Lengyelországot addig fogják támadni, amíg a nemzeti érdekekről gondoskodnak, megvalósítják a keresztény értékeken alapuló politikát, amíg a család és annak hagyományos felfogása a kormánypolitika lényeges eleme lesz – közölte.    

Szerinte az ilyen támadások semmilyen racionális érvelésre nem támaszkodnak

„A lengyel és a magyar kormány azon kevesek közé tartoznak az Európai Unióban, amelyek még értik a konzervatív értékeket, a nemzeti érdeket, és hagyományos módon értelmezik a család intézményét. A főáramlat ezt nem tudja elfogadni, amint azt sem, hogy a két kormánynak igaza volt, amikor elutasította a menekültelosztási kvótákat” – mondta a miniszter. Szijjártó Péter közölte, hogy a NATO afganisztáni csapatkivonását követően az Európára nehezedő bevándorlási nyomás ismét erősödni fog.

(MTI)

Fotó: Szijjártó Péter, Facebook

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rocktoberi
2021. június 29. 07:46
Szeretném látni Rutte és a többi szarházi pofáját ha jövőre zsinórban negyedszer is megszavazzuk ezt a kormányt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!