Hófehérke létezett

2019. augusztus 06. 10:14

A bányában egykor dolgoztak törpék és/vagy gyerekek, akik csuklyát viselve védekeztek a lehulló kövek ellen.

2019. augusztus 06. 10:14

Előkerült az „igazi Hófehérkeként” emlegetett Maria Sophia von Erthal bárónő rég elveszett síremléke, amelyet a dél-németországi bambergi egyházmegyei múzeumban állítottak ki. Az észak-bajorországi Lohr am Main közelében lévő Tauberbischofsheim egyik várában felnőtt és 1796-ban meghalt Sophiáról úgy tartják, hogy a Grimm-testvérek róla mintázták Hófehérke alakját – olvasható a BBC News honalpján.

Holger Kempkens, a múzeum igazgatója szerint a lány élete jól ismert történet volt a 19. század elején. A Grimm-testvérek hosszú ideig éltek a Lohr am Maintől mindössze 50 kilométerre lévő Hanau közelében és előszeretettel dolgozták fel azokat a történeteket, amelyeket a környezetükben élő emberektől hallottak.

Jacob és Wilhelm Grimm Hófehérkéje 1812-ben jelent meg és Walt Disney 1937-es rajzfilmjével vált világhírűvé, noha több másik feldolgozás is született. „Vannak arra utaló jelek, noha ezeket nem tudjuk alátámasztani, hogy Sophiáról mintázták Hófehérke karakterét. Ha ma filmet készítenek egy történelmi személyről, akkor abban kitalált elemek is helyet kapnak. Én úgy vélem, hogy ebben az esetben is megvolt a történelmi alap, amelyet fikcióval egészítettek ki” – jegyezte meg Kempkens.

Hasonlóságok

Az 1980-as években egy lohri történész, Karlheinz Bartels számba vette Sophia életének és a Grimm-testvérek meséjének hasonlóságait. Sophia édesapja, Philipp Christoph von Erthal nemesember volt, aki újraházasodott első felesége halála után. A lány mostohaanyja híres volt zsarnoki természetéről és arról, hogy saját gyermekeit részesített előnyben.

Lohr az üvegáru és tükörgyártás egyik központja volt. Sophia apjának tulajdonában volt a tükörgyár, és az egyik helyi múzeum ma is büszkén őriz egy Amour propre (önszeretet) feliratú tükröt. A mesében szerepel egy félelmetes erdő, a Lohr szomszédságában lévő sötét rengeteg hajdanán rablóktól és veszélyes vadállatoktól hemzsegett.

Hófehérke a mesében hét dombon át menekül, mire elér a bányában dolgozó törpék lakhelyére; Lohr határában van egy használaton kívüli bánya, amelyhez hét dombon át lehet eljutni. A bányában egykor dolgoztak törpék és/vagy gyerekek, akik csuklyát viselve védekeztek a lehulló kövek ellen.

A valóságban

A Grimm-testvérek meséjének bizonyos részeit, például az üvegkoporsót, a mérgezett almát és a herceget nem Sophia inspirálta. A bárónő életének nem volt kifejezetten boldog a vége: fiatalon megvakult, sosem ment férjhez és 71 évesen egy kolostorban halt meg.

Kempkens szerint a sötétszürke márványból készült, ovális sírkő feliratát, amely a kereszténység nemes szívű hősnőjeként említi Sophiát, krétaréteg borította, amelyet gondosan eltávolítottak. A sírkő történelmi jelentőséggel is bír, mivel akkoriban a nőknek csak ritkán készítettek saját sírkövet.

Sophia síremlékét eredetileg Bamberg egy régi templomában őrizték, amelyet azonban elbontottak. A mindössze néhány apró fehér csillaggal díszített sírkövet ezután egy kórházban állították ki, amelyet Sophia egyik bátyja alapított. Amikor az 1970-es években egy új klinikát nyitottak azon a helyen, a sírkövet eltávolították és egy helyi családhoz került, majd nyoma veszett. A közelmúltban került csak elő egy bambergi házból, amelynek új tulajdonosa, aki örökölte az ingatlant, utána nézett a sírkőnek az interneten és amikor rájött annak jelentőségére, a múzeumnak adományozta.

(MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
annamanna
2019. augusztus 07. 15:25
"a mérgezett almát és a herceget nem Sophia inspirálta. A bárónő életének nem volt kifejezetten boldog a vége: fiatalon megvakult, sosem ment férjhez és 71 évesen egy kolostorban halt meg." Fiatalon megvakult. Mégis mitől? Több oka lehet; az egyik, hogy tényleg megmérgezte a mostohaanyja - vagy bármi egyebet elkövetett ellene, amitől elvesztette a szeme világát. Már csak az is, ha betegen nem látják el, okozhat maradandó károsodást - nárcisztikus abúzus esetében ilyesmi gyakran előforduló probléma. Összességében nem lényeges, hogy a sztorinak volt-e egy konkrét ihletője - szerintem érdekesebb, hogy a mesékben gyakran feltűnik a bántalmazó, elhanyagoló nevelő (szülő, mostoha, vasorrú bába stb), főleg a Grimm-mesékben, de máshol is. A gyerekek által megtapasztalt traumatikus élményeket valahogy meg kell jeleníteni, fel kell dolgozni; az egyik legsúlyosabb probléma, ami a gyereket érheti, az, ha a szülő/nevelő/gondozó szeretetlenül, visszautasítóan bánik vele. Tehát a mesékben ezt valahogy meg kell tudni jeleníteni. Nem minden öreg néne jóságos és bölcs - vegyül pl a Piroska mesét, ahol a nagymama az erdőben lakik. Mit keres ott egy öregasszony? Hogy kerül az erdőbe? Hacsak nem közveszélyes őrült, elmebeteg vagy boszorkány. Mi oka lehet egy nagymamának magányosan az erdőben lakni? A mesében ő is a farkas áldozata; de lehet, hogy eredetileg a nagyi az, aki valamiért veszélyes. Mint a Jancsi és Juliska erdei boszorkánya. A pszichoanalízisben az erdő a tudattalan birodalma. http://www.naturanet.hu/kategoriak/termeszetfolotti/minek-a-jelkepe-az-erdo.html Séta az erdőben – 2 perces személyiségteszt https://illuzio.cafeblog.hu/2015/04/29/seta-az-erdoben-2-perces-pszichologiai-teszt/ "Az erdőben sétálsz, figyeld meg a részleteit. Milyen érzés? Írd le. - Megmutatja, hogy hogyan érzed magad a bőrödben a családon belül." https://illuzio.cafeblog.hu/2015/05/02/5-perces-onismereti-teszt-amit-magadrol-es-a-vilagrol-gondolsz/
annamanna
2019. augusztus 07. 07:44
"életének nem volt kifejezetten boldog a vége: fiatalon megvakult, sosem ment férjhez és 71 évesen egy kolostorban halt meg." Elég hosszú vég....
Royce2.0
2019. augusztus 06. 19:26
hát szép-szép, na de a mese az maga a totális kirekesztés: -- már a cím is a fehér elnyomás csimborasszója, nem ezért küzdött Martin L. King és O.J. Simpson! -- nincs egyetlen LMBTQ++ sem a törpék között, pedig ez már ippeg hét karakter! -- a harapott alma egyértelműen burkolt reklám, követeljük a konkurens cégek megjelenítését! -- Hófehérke házimunkát végez közöttük, márpedig ez a ciszheteró elnyomás szimbolikája! -- a Királyfinak is inkább Kukát kéne seggbekukiznia, az sokkal européerebb, és kifejezi a korszerű kokakólás soxínűséget!
Akitlosz
2019. augusztus 06. 17:37
"A sírkő történelmi jelentőséggel is bír, mivel akkoriban a nőknek csak ritkán készítettek saját sírkövet." Bárónőknek?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!