Az igazság lett az év szava

2018. december 18. 17:34

Esélyes volt a nacionalizmus, a pánszexuális és a tisztelet is.

2018. december 18. 17:34

 Az igazságot (justice) kiáltották ki a 2018-as év szavának a Merriam-Webster amerikai angol értelmező szótár szerkesztői, akik szerint a felhasználók idén 74 százalékkal többször kerestek rá a kifejezésre a népszerű lexikon honlapján, mint 2017-ben.  A massachusettsi központú szótárcég közleménye szerint a rákeresések számát a kifejezés olyan specifikus használatai is emelték, mint az „igazságszolgáltatás akadályozása", amelyre azután kerestek rá többször a felhasználók, hogy Donald Trump amerikai elnök idén augusztusban az egykori kampánycsapatának munkatársai és az oroszok közötti esetleges összejátszást feltáró, Robert Mueller vezette vizsgálat azonnali lezárását sürgette egy Twitter-bejegyzésben.

„Amikor az olyan gyakran használt szavak, mint az igazság nagyon specifikus, szaknyelvi vagy jogi kontextusban fordulnak elő, akkor az emberek a szótárban néznek utána a különböző jelentések közötti nüansznyi eltéréseknek" - mutatott rá a közleményben Emily Brewster, a Merriam-Webster munkatársa. 

Az év szavának címére esélyes kifejezések között volt még idén a nationalism (nacionalizmus), a pansexual (pánszexuális) és a respect (tisztelet) is. A Merriam-Webster 2003 óta választja ki az év szavát. A 2016-os győztes a szürrealizmus, a 2017-es a feminizmus volt. A Dictionary.com amerikai szótár idén a misinformation (félrevezető tájékoztatás), az oxfordi angol szótár a toxic (méreg) szót kiáltotta ki az év szavának.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
packó_
2018. december 18. 21:01
7Pilátus közbeszólt: „Tehát király vagy?” „Te mondod, hogy király vagyok – mondta Jézus. – Arra születtem, s azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az igazságról. Aki az igazságból való, hallgat szavamra.” 38Pilátus ezt mondta: „Mi az igazság?” E szavakkal újra kiment a zsidókhoz, és kijelentette: „Én nem találom semmiben bűnösnek. 39De az a szokás nálatok, hogy húsvétkor valakit szabadon bocsássak. Akarjátok, hogy szabadon bocsássam a zsidók királyát?” 40Erre újra kiabálni kezdtek: „Ne őt, hanem Barabást!” Barabás rabló volt.
__Y__
2018. december 18. 19:41
Micsoda baromság...
zakar zoltán béla
2018. december 18. 19:26
A baj csak az, hogy helyette a jog kaszál!
3M..
2018. december 18. 19:25
Melyik kitételt próbálták áthágni? Szebb Jövőt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!