Politico: Zelenszkij látványosan csendben van, amikor Kínáról van szó

2023. március 21. 17:36

A brüsszeli lap szerint az ukrán elnök abban bízik, hogy a háború után Kína segíthet újjáépíteni Ukrajnát.

2023. március 21. 17:36
null

A Politico azt írja cikkében: míg Zelenszkij örömmel kel ki az olyan országok ellen, mint „Magyarország és Németország, amiért túl közel állnak Oroszországhoz”, de Moszkva legfőbb szövetségesével, Kínával kapcsolatban látványosan csendben van az ukrán elnök. A brüsszeli lap szerint erre jó oka van az ukrán elnöknek. Annak ellenére, hogy Peking Moszkvát támogatja, Zelenszkij nyitva akarja hagyni az ajtókat kínai befektetők előtt, és a lehetséges kereskedelmi kapcsolatokat sem szeretné élből elvágni. 

A jövőben Kína mély zsebei segíthetnek Ukrajna újjáépítésében is”

– teszi hozzá a cikk.

A médium Olekszandr Merezsko, az ukrán parlament külpolitikai bizottságának vezetőjét idézte:

Félő, hogy ha elkezdjük keményebben bírálni Kínát, Peking ezt ürügyként fogja felhasználni arra, hogy megerősítse az Oroszországnak nyújtott támogatását, sőt, akár katonai segélyt is kezdjen nyújtani”.

Merezsko ugyanakkor azt is elmondta: az euro-atlantai szövetségeket kívánják inkább erősíteni.

***

Nyitókép: Ukrán elnöki hivatal sajtóosztálya / AFP 

Összesen 57 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bagira
2023. március 22. 05:57
Euban magyaroktól ezt a támogatást is ellopták. Ezért vétózni , csak Lengyelország, Románia és Bulgária kapja meg ezt a több mint 53 millió eurós pénzügyi segítséget , a bizottság döntése súlyosan diszkriminatív . https://www.vadhajtasok.hu/2023/03/21/nagy-istvan-brusszel-ismet-hatranyos-helyzetbe-hozza-a-magyar-gazdakat
bagira
2023. március 22. 05:51
Magyar kormány ukránoknak küldje vissza ukrán gabonát , mint támogatásként . https://www.vadhajtasok.hu/2023/03/21/nagy-istvan-brusszel-ismet-hatranyos-helyzetbe-hozza-a-magyar-gazdakat
5m007h 0p3ra70r
2023. március 22. 05:01
Zsuzsi tudja, hogy apu dolgaiba nem szabad beleszólni.
Parittyás
2023. március 22. 04:04
Hol az EU? Kína meg Oroszország tárgyalgat, jó kis szankcióval kell súlytani Kínát! Ja nem......
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!