Aki értette a magyar lelket

2023. szeptember 07. 05:56

Látványos kamarakiállítással tiszteleg tervezője, Pollack Mihály születésének 250. évfordulója előtt a Magyar Nemzeti Múzeum. A tárlat kevésbé a magánembert, sokkal inkább a reformkor egyik legnagyobb építészét és az ő fő művét állítja a középpontba.

2023. szeptember 07. 05:56
L. SIMON László; DEBRECZENI-DROPPÁN Béla; LÁZÁR János
Farkas Anita

„A’ nemzeti muzeum uj épületének alapját jun. 22-dikén kezdették ásni a’ mostaninak kerti részében, ott t. i. hol a’ régi emlékek állnak. – E’ nagyszerű épület, mint halljuk, a’ Muzeum telkének közepén fog állni, ugy hogy minden oldalát 30 ölnyi szélességű tér keritendi, mellyet négy utszára csinos gátor fog körülvenni. – Kő és tégla már tavali nyártól fogva igen nagy mennyiségben hordatott a’ nagy udvarra.” Így számolt be a Regélő című lap a Magyar Nemzeti Múzeum építésének megkezdéséről 1837 júniusában. Hogy ez egyáltalán megtörténhetett, József nádornak volt köszönhető, aki az intézmény pártfogójaként azt a Pollack Mihályt kérte fel a tervek elkészítésére, aki korábbi munkáival – a pesti bérházaktól a Ludovikán át a Zichy és a Festetics család vidéki kastélyaiig – már bőven bizonyította: a reformkorban divattá váló klasszicizmus elegáns, letisztult formái segítségével képes a „magyar lélek” kifejezésére. A 109 méter széles, 70 méter mélységű múzeum Pollack legjelentősebb és egyben az utolsó munkája volt, a felkészülés-építkezés majd tíz éven át tartott, a kapuk 1846-ban nyíltak meg a nagyközönség előtt. 

Most pedig, sok-sok évvel később az intézmény kamarakiállítással tiszteleg az osztrák származású, de magát következetesen magyarnak való Pollack Mihály születésének kétszázötvenedik évfordulója előtt. A Múzeum­kertben és az épület első és második emeletén látható tárlat december 1-jéig látogatható, a több helyszín nem véletlen: a megnyitón elhangzottak szerint Pollack tevékenységét és jelentőségét a magyar építőiparban éppen olyan sokoldalúan kell bemutatni, mint amilyen sokoldalú emberként „ő az építőművészetében összeillesztette a hagyományt és az innovációt, a nemzeti függetlenség elnyerésére való törekvést és az európai együttműködést”. 

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
imadom-a-nigger-faszt
2023. szeptember 08. 11:19
Ezek hárman dugnak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!