A közép-európai kultúra fellegvára szeretnénk lenni – Káel Csaba a Mandinernek
2023. június 28. 23:36
A Forbes szerint a világon a hetedik legismertebb magyar márka, amely nem csupán egy kívül-belül 21. századi előadó-művészeti központ, hanem valódi kulturális agora. A nagykorúságát idén márciusban ünneplő Müpa vezérigazgatójával, Káel Csabával a saját értékeink újrafelfedezéséről, múlt, jelen, jövő egymásra építkező hármasáról és a mindannyiunkban meglévő kulturális dns-ről beszélgettünk.
2023. június 28. 23:36
p
1
1
0
Mentés
Farkas Anita interjúja a Mandiner hetilapban
Hogyan vonná meg a tizennyolc év mérlegét?
Az elmúlt közel két évtizedben fekete-fehéren bebizonyosodott, hogy ez a nagyszabású kulturális beruházás milyen fontos volt, és milyen hiányokat tudott pótolni a magyar kultúrában. És ami még ennél is lényegesebb: a Müpa léte mennyire helyzetbe tudta hozni az előadó-művészetet Magyarországon. Gondolok itt elsősorban a zenei területekre, de az idők során fokozatosan beléptek a társművészetek is: 2005-ban hat műfajjal kezdte a ház az üzemelést, ez mára tizenkettőre bővült, köztük olyan kuriózumokkal, mint az újcirkusz. Ezen műfajok és az egyes művészek ráadásul nemcsak itthon kaptak ezáltal nagyobb figyelmet, hanem nemzetközi kontextusba is kerültek. A kezdetektől kapcsolatban vagyunk a világ hasonló intézményeivel, sokszor közösen hozunk létre produkciókat, a menedzserek, impresszáriók pedig egyre sűrűbben maguk keresnek fel minket; fontos lett fellépni a Müpában. Ahhoz, hogy ez a folyamat elinduljon, és lépésről lépésre kiteljesedjen, elengedhetetlen volt egy kívül-belül 21. századi előadó-művészeti központ létrejötte. Ilyen régebben azért nem volt Magyarországon – és Európában is csak kevés akad a mai napig –, mert a korabeli polgárság igényeit szem előtt tartó, 19. századi várostervezéseknél inkább a művészeti ágak helyileg is koncentrált szétválasztása volt a jellemző. Azaz az egyik utcában mondjuk a múzeumok, galériák kaptak helyet, a másikban színházak, a harmadikban koncerttermek és így tovább.
Ez az ünnep arra tanít, hogy egy időre szakítsuk meg a kataton körforgást, mélyüljünk el a pillanatokban, és értékeljük helyünket, hivatásunkat a világban. Constantinovits Milán írása.
Az utóbbi 30 évben a nehézségek ellenére is megtartottuk vezető szerepünket. A klímaváltozás, a munkaerőhiány és a generációváltás azonban óriási kihívást jelent.
Mitől vonzók a magyar egyetemek a külföldiek szemében? Mikor kerülhet pont az Erasmus-ügy végére? Interjúnk a magyar felsőoktatás és kutatás nemzetköziesítéséért felelős miniszteri biztossal.
Marco Rossi szövetségi kapitány kihirdette a nemzeti együttes bő keretét. E 34 labdarúgó közül kerül ki az a 26, aki Magyarországot képviseli nyáron Németországban. Seregszemlénk az Európa-bajnokságra készülve.
Jelenléte betöltötte az egész teret, és megtelének mindnyájan a Magyar Péter iránti hamis szeretettel és reménységgel, holott azt sem tudják vala, kicsoda.
Matús Sutaj Estok úgy fogalmazott, hogy az egyik verzió szerint a bűncselekmény hátterében „bizonyos emberek csoportja” állhat, amelynek tagjai „egymást bátorították, illetve támogatták e bűncselekmény elkövetésében”.
p
5
0
34
Hírlevél-feliratkozás
Ne maradjon le a Mandiner cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és elküldjük Önnek a nap legfontosabb híreit.
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!