Rendkívüli!

Békemenet after: közönségtalálkozó Bayer Zsolttal, Mráz Ágoston Sámuellel és Horváth Józseffel szombaton 18 órától

„A fegyelem nálam vörös vonal” – a honvédség új parancsnoka a Mandinernek

2021. június 09. 12:26

Korom Ferencet olyan katona váltja, aki megjárta a ranglétrát, de Irakot és Afganisztánt is. A tízéves, 2026-ra kifutó, haderőfejlesztést Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy vezényli le. Interjúnk.

2021. június 09. 12:26
null

Maráczi Tamás interjúja a Mandiner hetilapban.

Hogyan kérték fel? Csöngött a telefonja, és a honvédelmi miniszter parancsba adta?
Először magához rendelt a miniszter. Mondta, hogy több tábornokot meghallgat, miután megkapta Korom Ferenc vezérezredes lemondó nyilatkozatát. A meghallgatások után javaslatot tett a köztársasági elnöknek a személyemre vonatkozólag.

Meglepődött?
Természetesen meglepődtem, és óriási megtiszteltetésnek éreztem. De katonák vagyunk, és ez feladat is, nekünk pedig a feladatokat végre kell hajtanunk.

A miniszter mindegyik jelöltet jól ismerte. Formális meghallgatás volt, mert már döntött, vagy sok függött azon a beszélgetésen is?
Erről őt kellene megkérdeznie. A katonáknál soha nem egy lehetőség van, egy kihívásnak mindig több megoldása kell legyen. Mindig meg kell találni a legjobbat, és az idő eldönti, hogy sikerült-e. Úgy vélem, a miniszter nem véletlenül döntött a személyem mellett.

Megindokolta, miért önt kérte fel a posztra?
Meggyőződésem, hogy amiatt döntött mellettem, mert a honvédség technikai fejlesztését már elődöm pályára állította a haderőfejlesztési program keretében, a továbbiakban a reform humánpolitikai részére kell koncentrálni, én pedig ezen a területen dolgozom.

Áder János köztársasági elnök Benkő Tibor honvédelmi miniszter jelenlétében átadja Ruszin-Szendi Romulusznak a parancsnoki kinevezést május 31-én a Sándor-palotában – a kinevezés június 3-án lépett hatályba. <br> Fotó: MTI / Bruzák Noémi
Áder János köztársasági elnök Benkő Tibor honvédelmi miniszter jelenlétében átadja Ruszin-Szendi Romulusznak a parancsnoki kinevezést május 31-én a Sándor-palotában – a kinevezés június 3-án lépett hatályba.
Fotó: MTI / Bruzák Noémi

A honvédelmi tárca közlése szerint Korom Ferenc vezér­ezredes maga kérte felmentését, mondván, a 2018-ban rá bízott feladatokat elvégezte. Mely feladatokat?
A rendszerváltozás után 2010-ig a Magyar Honvédség technikailag nem tudott megújulni. 2017-ben elkezdődött egy nagy volumenű haderőfejlesztési program – ekkor engedte meg az ország gazdasági teherbíró képessége, hogy nagyobb összeget fordítsunk a honvédségre. Ettől kezdve exponenciális volt a fejlődés, ekkora haderőfejlesztés régóta nem zajlott 
Magyarországon. A légierő vonatkozásában a szállítóképesség, a légvédelem, a radartechnika, a szárazföldi képesség terén pedig a harckocsi-, a tűzalegység, a lövészpáncélos, a páncéltörő fegyver, az egyéni harcászati felszerelés megújítása mind egy időben történik. Ahogy mi mondjuk, megérkeznek a „vasak”, vagyis a technika, és emellett hadiipari fejlesztés is zajlik: jön a know-how, az oktatási rendszer, a kiképzés. Korom vezér­ezredes munkáját ezek a tények önmagukban dicsérik.

2017 óta exponenciális a fejlődés, ekkora haderőfejlesztés régóta nem zajlott Magyarországon”

A haderőfejlesztésben innentől a humánpolitikai feladatok lesznek tehát előtérben…
A technikai eszközöket emberek kezelik, a huszonegyedik századi hadviselésben a katonának, az embernek kiemelt jelentősége van. Ha megnézzük a jelenlegi katonai konfliktusokat, láthatjuk: bár robothadseregek vannak, nem csak a technikai felszerelésnek van jelentősége. Eredményt akkor lehet elérni, ha a katona a hadszíntéren van.

Ön több katonai vezetői feladatot látott el a honvédségben, végigjárta a ranglétrát, szolgált az iraki és az afganisztáni misszióban is. Fontos, hogy egy parancsnok maga is katonaviselt, a katonai élet sűrűjéből érkező ember legyen?
A mai magyar honvédségben ez feltétel. A honvédség ma önkéntes alapon szerveződik, a katonák akkor tudnak bízni a vezetőikben, ha van közös élményalapjuk. Tudjuk, milyen műveleti területen lenni, milyen, amikor lőnek ránk és vissza kell lőni, tudom, hogy milyen tűzparancsot kiadni. Mindig igyekeztem a menet élére állni, vagyis „utánam!”, és nem „előre!”. „Annyit követelj a katonáidtól, amennyit te magad is képes vagy végrehajtani” – ezt az elvet követem. Tréfásan azt szoktam mondani: bár nem nekem kell már berúgnom az ajtót, de ha kell, meg tudom mutatni.

Vadai Ágnes, a honvédelmi bizottság DK-s alelnöke a kinevezésével kapcsolatban nemmel szavazott, mert politikai kinevezettnek tartja önt. Meglepte ez a vád?
Az eddigi beosztásaim nem politikai, hanem szakmai beosztások voltak. Minden beosztásomban a magyar honvédségért, a hazáért tevékenykedtem, beleértve az utóbbi egy évben végzett helyettes államtitkári munkámat is.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Simson
2021. június 11. 12:48
Erőt, egészséget!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!