Tenyérnyi éden a senki földjén – vendégségben Kovács Gyulánál

2020. november 08. 12:11

Európa legnagyobb egy nemzethez tartozó gyümölcs­gyűjte­ményének gazdája, az ősi Kárpát-medencei gyümölcsösök Bartók Bélája tenyérnyi édent hozott létre a nyugati határszélen, az egykori göcseji gyepűn – önerőből. Máig oltja a ritka fákat, de háromezer-ötszáz megmentett fajtánál abbahagyta a számolást. Piros picsaszilva, bakszarkörte, kormos alma, őszi nyúlfejű irombás és társaik, ezernyi zamat az elmúlt ezer évből, avagy Isten legszebb gyümölcsöskertjének egy darabja köszönhető a megszállott pórszombati gyümölcskertésznek, Kovács Gyulának. 

2020. november 08. 12:11
null

Klementisz Réka interjúja a Mandiner hetilapban

 

Szépnek szép a szabványba passzított, viasszal kezelt, ausztrál eredetű granny smith alma meg a francia nemesítésű bosc kobak importkörte a hipermarketekben, csak egyrészt mi közünk hozzájuk, másrészt mit tudnak ahhoz az ezer­háromszázféle körtéhez és szintén több mint ezerfajta almához képest, amelyeket Kovács Gyula gyűjtött össze a nyolcvanas évek végétől napjainkig a Kárpát-medencében. „Európa még a gatyát sem ismerte, mi a régi krónikák szerint már gyümölcsfajtákat különböztettünk meg. Csak a Göcsejnek több körtefajtája volt, mint egész Franciaországnak!” – mondja, és nem a hasára ütve sorol adatokat. Közel négy évtized gyűjtőmunkájának eredményeként ma tizenegy telken, tíz hektár területen több mint háromezer-­ötszáz gyümölcsfajtát őriz. 1700-as években épült medesi pincéjében a Göcsej pusztuló néprajzának utolsó töredékei kaptak menedéket. 2010 – a pálinkatörvény kihirdetése óta – csak a Göcsej régi körtefajtáiból száztizenkét­félét főzött le, első szabad pálinkája tüskés körtéből készült. 

A zamatuk? „Első érésű gyümölcsből a pálinka olyan, mint egy Liszt-rapszódia, utolsó érésűből pedig olyan, mint egy rekviem” – sommázza egy mondatban, amit szavakkal leírni még gourmet-kóstolói szakszókinccsel is lehetetlen. Hát még a Kovács-féle gyümölcseceteket!

Fotó: Muray Gábor
Fotó: Muray Gábor

Mindez akár pálinkafetisizmusba torkolló szakmai rajongásnak is hathatna egy erdészből gyümölcsésszé avanzsált hobbistától, csakhogy Kovács Gyula falujában, Pórszombaton Európa legnagyobb egy nemzethez tartozó gyümölcsgyűjteménye jött létre, és neki köszönhetően ma már közel háromszáz tündérkert terem a Kárpát-medencében. Számos szellemi követőjével együtt visszatekerte az időt úgy ezer évvel, így aki nyitott rá, olyan szilvát, körtét, cseresznyét ehet a szabványosított importgyümölcsök és a tujákkal teleszórt egyenkertek korában, mint Szent István országának népe.

Piros picsaszilva, bakszarkörte, nyári apró hébér, csicsói üvegcseresznye, mosolygó batul? Már fogalmunk sem lenne róluk, ha a beszédes nevű, kihalásra ítélt gyümölcsfák mögött Kovács Gyula nem látja meg a több ezer fajtából álló őshonos erdőt és vele együtt a kivesző néprajzi, gasztrokulturális örökséget is, amelyből saját erőből, családja segítségével nekilátott menteni a még menthetőt.

Fotó: Muray Gábor
Fotó: Muray Gábor

Isten legszebb gyümölcsöskertje lehetnénk

„Egyszer erdészként a Göcsej és az Őrség határára vitt az utam jó harmincöt éve. Az út szélén egy kilencvenéves öregember épp bakszarkörtét szedett. Szedegettem vele, ő meg mesélt. Volt még vagy harmincféle másik körtefája a kertjében, szedtem azokból is a kosárba. Amikor észrevette, rám szólt: az nem lesz úgy jó. Az ő pálinkája ugyanis csakis bakszarkörtéből készülhetett. Mivel a szocializmusban még a zokniból is pálinkát főztek, nem rajongtam érte, de kíváncsi lettem az övére, pár hét múlva visszamentem. Elállt a szavam, amikor megkóstoltam. Akkor jöttem rá, hogy gyümölcsből is lehet pálinkát készíteni, nem kell hozzá cukor, élesztő, pektinbontó sem. Ezt már akkor is kevesen tudták, pedig a pálinka a Göcsejben valószínűleg régen ilyen lehetett” – meséli a gyűjtőszenvedély előtti időkről. Meg akarta érteni, miért kellett egykor több tucat – többnyire különböző – gyümölcsfajta egyetlen kertbe, s ehhez képest miért elégszik meg a mai ember ennek a töredékével. Ha egyáltalán ültet még gyümölcsfát…

„A nyolcvanas évek végén rájöttem, hogy az utolsó órában vagyunk. Hamar elmegy az a korosztály, amelynek tagjai egyáltalán ismerik a fajtákat, ezért oltani kell, menteni kell, rendszerezni minél többet. Sajnos igazam lett. Egykor pontosan tudták, mire való a tüskés körte vagy a hébérkörte, a mai göcseji ember legfeljebb piros almát meg sárga almát ismer” – folytatja. Nem is állt meg a pánikszerű oltásnál. „Azt is tudtam, hogy vissza kell adni, élővé kell tenni valahogy a megmentett tudást az oltványokkal együtt. Ha képesek voltunk a valaha élt legnagyobb, európai hírű magyar gyümölcsész, Bereczki Máté 19. századi édenkertjét elpusztítani az elmúlt száz évben, akkor az én oltványaimból sem marad majd hírmondó sem” – mondja arról az ügyvédből lett gyümölcskertészről, akinek akaratlanul is a nyomdokaiba lépett.

Bereczki arról álmodott, hogy Isten legszebb gyümölcsöskertjévé változtatja Magyarországot, csakhogy álmával a történelem leszámolt. Minden kor megtette a magáét azzal, hogy nem kezelte egységben megőrzendő értékként a Kárpát-medence kivételes pomológiai (gyümölcsismereti) örökségét. „Megértettem, hogy élő közösség is kell a kertek mellé. Olyanok, akik nemcsak a fákat, a szellemiséget is a magukénak vallják, megőrzik és továbbadják. Így jutottam el a Tündérkertek gondolatáig” – emlékszik vissza. Az utolsó, meghatározó lökést az adta a gyűjtőmunkához, a pórszombati génbank létrehozásához, hogy néhány évvel később megkeresték végrendelkezési szándékkal. Az örökhagyónak nem volt élő rokona, így Kovács Gyulára bízta szeretett gyümölcsfájának sorsát, amelyből meggyőződése szerint az utolsót nevelgette a kertjében, és szerette volna megmenteni az utókornak.

Fotó: Muray Gábor
Fotó: Muray Gábor

A tündérek néha kérges tenyerű férfiak

Az első, egykor őshonos, ritka gyümölcsfákból álló tündérkertet valamikor a kilencvenes évek végén ültették. Szarvas József színművész személyében lelkes támogatója akadt az ügynek, így a viszáki közösség kertje is az elsők között volt. „Jóska jól bánik a szavakkal, ő tette országos hírűvé a kezdeményezést. Ambrus Lajos író pedig a tollal bánik jól. Akik ismerik, azt tartják róla, hogy amit Lajos nem tud a régi idők gyümölcsészetéről, azt nem is érdemes tudni. Így alakult ki az a triumvirátus, amelyben Lajos megírja, Jóska elmeséli, Gyula pedig megcsinálja” – árulja el a Tündérkertek sikersztorijának képletét.

A névadásban szerepet játszott egy erdélyi szál is. „Egy székely tiszteletes megkeresett a nyolcvanas években egy legendával, miszerint a napjainkban a pórszombati határhoz tartozó egykori székely település, Medes úgy keletkezett, hogy az itteni lófők még visszajártak Székelyföldre, a Nyikó völgyébe medvére vadászni a Göcsejből. Velük jött egy közösség, amely itt telepedett le. A legenda nyomán kezdtem el kutatni a Nyikó völgyében, Tamási Áron hazájában.

Való igaz, ott is Medes a patak neve, és felfedeztem olyan szavakat, amelyeket nagyszüleim ajkán hallottam, némelyiknek már a jelentését sem ismertem. A Nyikó völgyében láttam életemben a legszebb gyümölcsöskerteket! Találtam olyan fajtákat, amelyek ott és a Göcsejben is teremnek, viszont sehol máshol a Kárpát-medencében nincs belőlük. A legenda tehát igaz. Összegyűjtöttem a Nyikó mente gyümölcsészeti anyagát, aztán az egykor volt göcseji Medes térségének anyagát: itt is, ott is közel háromszáz fajtát. Így próbálok következtetni arra, hány fajta kerülhetett ide Erdélyből” – meséli.

Kékalmát gyűjtött Benedek Elek szülőházának kertjéből, az erdélyi sólyomalma oltóvesszejéért az Ojtozi-szorosig ment. Őrzi Mátyás király kedvenc kormos almáját és a sárkörtét is, amelyet 1258-ban említ először a krónika. „Gyűjtés közben sokszor Erdélyt, Móricz Zsigmond szép kifejezésével: »Tündérország gyümölcsöskertjét« vettem összehasonlítási alapul” – meséli az Király-hágón túli kalandokról. Mindezt elmesélte Szarvas Józsefnek, aki Tündérkertnek nevezte el a viszáki kertet. Ezt a nevet kapta az a mára népszerű kezdeményezés is, amely nem pusztán ritka tájfajtákból álló gyümölcsöskertek összességét jelenti, hanem egy értékmentő szellemi közösséget.

Fotó: Muray Gábor
Fotó: Muray Gábor

„Vegyen az úr berkenyét, hogyha fosik, ezt egyék!”

Kovács Gyula történetében erősen közreműködött a hely szelleme, az egykori göcseji gyepű. Pórszombat hagyományosan a nyugati határsáv része volt az Őrséggel, a Hetéssel, a „sötét Göcsejjel”, annak tanyavilágával együtt. Ezer éven át gyepű volt ez a terület, lakói pedig szabad emberek, akik Árpád óta védték a nyugati határt minden veszedelemtől. Istenen és a királyon kívül senki nem parancsolt nekik, őrszolgálatukért szabadságjogokat kaptak, saját szokásjog szerint éltek hihetetlen gazdag kulturális, néprajzi hagyománnyal. Ennek 1945 után lett vége, sőt az ötvenes években aki csak úgy a térségbe érkezett, tiltott határátlépési kísérletért akár két év börtönt is kaphatott. A Göcsej kérges tenyerű tündére tehát olyan vidékre született, ahol több száz éve megállt az idő.

Erdészként kezdett dolgozni a Göcsejben. „Akkoriban már kimondatott a magyar vidék felett a halálos ítélet odafent, az íróasztaloknál” – jegyzi meg. Utolsó tanúként csöppent bele a tanyavilágba, amelynek öregjei rábízták a titkaikat, beavatták a szokásaikba, a gyümölcsökkel, gyümölcs­főzetekkel, pálinkákkal, ecetekkel kapcsolatos, ezer év alatt kialakult gasztronómiai, népi gyógyászati hagyományba. „Minden évszakra, élethelyzetre, minden panaszra volt külön gyógyír. Termett alma, amelyet már szinte aszalva szedtek le, és ínséges időkben az volt a Göcsej kenyere. Termett olyan is, amelyet ha a szoptatós kismama eszik, megvédi a csecsemőt a hasfájástól. A porhanyós almák több tucat változatát ismerték, ezeket a gyümölcsöket azok is el tudták fogyasztani, akiknek nem volt foguk. Nem véletlenül járta az a mondás sem, hogy »vegyen az úr berkenyét, hogyha fosik, ezt egyék«. A házi berkenye a térség népi gyógyászatának legfontosabb növénye volt. Miközben megnyíltak előttem a lelkek, aztán a kertek, és oltottam a fákat, rájöttem, hogy ez a tudás csakis egységben értelmezhető, megbonthatatlan rendszer” – emlékszik vissza.

Fotó: Muray Gábor
Fotó: Muray Gábor

Szabványba illeszthetetlen gazdagság

„A kétezres évek elején szerettem volna a helyi népi kultúra gasztronómiai örökségének, gyógyászati tudásának élő, gyakorlati bemutatóhelyet létrehozni az ismeretek továbbadásának céljával. Megvettem helyi pincéket, eredeti eszközöket gyűjtöttem a fatengelyes morzsolótól a filoxéra idejéből származó fapermetezőig. Modelleztem az ősi eljárásokat, és újra elevenné akartam tenni őket. Úgy készítettem az ecetet, ahogy a göcseji öregek tanították, úgy és abból főztem pálinkát, ahogy ők mutatták – vázolja az eredeti víziót. – Nem hiszek a skanzenszerű hagyományőrzésben. Hiába hozunk létre élettelen kirakatokat, a népi kultúra öröksége csak akkor fedezhető fel újra, ha olyannyira a magunkévá tesszük, hogy a megismert tudás szerint élünk.”

Mivel a családi tőkéből a nyolcvanas évek végétől összehozott génbank 2015-re már bő háromezer fajtát őrzött, Kovács Gyula fia, Tamás egy éven át külön informatikai rendszert is fejlesztett az adatbázishoz. Két másik fia szintén közreműködik az értékmentésben. Attila a régi fajtákat szaporítja, Péter pedig a kerteket felügyeli. A család szeretett volna a gyarapodó Tündérkertek közösség mellett egy teret létrehozni a magyar pomológiai örökség bemutatására, és igyekeztek a génbankot a bürokratikus keretekbe is valahogy beilleszteni. „Nem úgy nőnek a fák, mint kéne” – idézi a gyakori hivatalos ellenérvet. A pórszombati gyümölcskertész nem tagadja, eltér a mai szabványtól: nincs vegyszerezés, nincs metszés a gyümölcsösben. Nőnek a fák a természet rendje szerint. Akkreditáció hiányában a génbank a biodiverzitás megtartását célzó uniós támogatásokból sem részesülhet. „Szabadság nélkül nem megy. Marad hát a szájról szájra hagyományozás, a lélektől lélekig szóló adományozás” – zárja a dolgot rövidre.

Ugyan egy ausztriai részre kiadott vadászati jog következtében vadkár miatt a gyűjtemény egy része is elpusztult, Kovács Gyula nem adta fel. Még idén is talált és oltott új fajtákat – mint például a muskotályos leánycsöcsű almát, a nyestalmát vagy a bacsókörtét –, a cél most mindössze annyi, hogy sikerüljön a gyűjteményt egyben tartani. Már jócskán teremnek az oltott fák, munkájának köszönhetően újabb gazdagság tárul elénk: a helyi viszonyokhoz tökéletesen alkalmazkodó, elképesztően ellenálló, zamatos ízvilágú, egykor gyógyító hatásúként számontartott termést adó gyümölcsök – többezerféle fa. Nem lehet kizárni, hogy beltartalmi értékükkel kapcsolatban egyszer a tudománynak is sikerül újra felfedezni, amit évszázadokon át olyan jól tudtak eleink.

Fotó: Muray Gábor
Fotó: Muray Gábor

Kovács Gyula

Erdész, gyümölcsész. 1962-ben született a göcseji Nován, Pórszombaton nevelkedett. Az utóbbi négy évtizedben több mint háromezer-ötszáz ritka gyümölcsfajtát mentett meg, és önerőből létrehozta Európa legnagyobb egy nemzethez tartozó gyümölcsgyűjteményét, a pórszombati génbankot. A Tündérkertek mozgalom szellemi atyja, alapítója. A népi gyümölcsészet örökségét többek között 2014-ben megjelent, A Göcsej és az Őrség régi almafáiról című könyvében foglalta össze. Munkásságát 2015-ben Magyar Örökség díjjal ismerték el, 2019-ben az ország értékteremtő kezdeményezéseit felmutató Highlights of Hungary mezőnyében is jelölést kapott. Nős, három fia is segíti a munkáját.

Erdész, gyümölcsész. 1962-ben született a göcseji Nován, Pórszombaton nevelkedett. Az utóbbi négy évtizedben több mint háromezer-ötszáz ritka gyümölcsfajtát mentett meg, és önerőből létrehozta Európa legnagyobb egy nemzethez tartozó gyümölcsgyűjteményét, a pórszombati génbankot. A Tündérkertek mozgalom szellemi atyja, alapítója. A népi gyümölcsészet örökségét többek között 2014-ben megjelent, A Göcsej és az Őrség régi almafáiról című könyvében foglalta össze. Munkásságát 2015-ben Magyar Örökség díjjal ismerték el, 2019-ben az ország értékteremtő kezdeményezéseit felmutató Highlights of Hungary mezőnyében is jelölést kapott. Nős, három fia is segíti a munkáját.

Címlapkép: Muray Gábor

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kérdés
2020. november 08. 19:07
A témához: öreg Bátyám mesélte, hogy a régiek úgy ültettek fákat, bokrokat, hogy mire végigment a falun az a gyermek, jól is lakott.
bunko_jobbos
2020. november 08. 17:55
Az Isten áldja meg az ilyen embert! Mikor kiadták a parancsot az idióták, akik magabiztosan tudták a semmit, hogy le kell vágni az utolsó magyar szürkemarhát, mert nem "korszerű", akkor is volt néhány nagyszerű zseni, akik fogták, és eldugták az utolsó példányokat, nehogy a téeszelnökök idiotizmusának áldozatul essenek. Szerencsére mindig vannak bátrak és igazak.
yanoo
2020. november 08. 17:39
Most némi bérköltség kivételével az egészet elviszi holmi tolvaj "befektető", Agrár Rt. meg Kft. "tulajdonos", végletesen halálra ítélve a magyar falut! Na , jó komolyan veszem. Ezzel most abszolút egyetértek. Én sem voltam a TSZ-ek nagy híve, de ha már történelmileg úgy alakult, akkor meg kellett volna hagyni és esetleg óvatos reformokkal változtatni. De a kialakult helyzet nem az Orbán kormány hibája, pontosabban nem csak az övék és én úgy gondolom, hogy az Antall-kormánynak volt a legnagyobb bűne a kárpótlási jegyekkel, mert főleg olyanokat juttatott termőföldhöz, akik csak nyerészkedni akartak, nem pedig gazdálkodni. A részemről a téma lezárva.
Valodi
2020. november 08. 15:54
"Mi az a NER?" - höhöhö.... viccelsz? Tényleg nem jársz szemináriumra? Hát hogy lesz így belőled bármi is, nemhogy államtitkár! Ez a NER: "Olyan sokrétű mezőgazdaság, környezet- és tájgazdálkodás megteremtése a cél, amely úgy állít elő értékes, a természetet a lehető legkevésbé terhelő, egészséges és biztonságos élelmiszereket, valamint helyi energiákat és különféle nyersanyagokat, hogy közben megőrzi talajainkat, ivóvízkészleteinket, az élővilágot, természeti értékeinket. Fenn kell tartani kultúrtájainkat, a települések közösségeit, egyediségükben megnyilvánuló termelési hagyományainkat. Csak egy összetettebb, sok kis- és közepes méretű birtokra épülő, változatos termékszerkezetű mezőgazdaság tud nagyszámú, megélhetést biztosító munkahelyet teremteni, és ezáltal kellő távlatot nyújtani a gazdatársadalom, és utánpótlást a fiatal gazdák számára." (Nemzeti Együttműködés Rendszere) Mindeddig a magyar történelem legnagyobb 21. századi hazugsága....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!