Észak dél ellen − balatoni méricskélés

2015. július 26. 10:37

nénike
Mandiner

Tagadhatatlanul van némi kockázata annak a méricskélésnek, amely a Balaton északi és déli oldalát hasonlítja össze szépészeti, nyaralhatósági, és – merjük leírni a szót: emberanyag alapján. Mert ugyan, hogy jön valaki ehhez.

Tagadhatatlanul van némi kockázata annak a méricskélésnek, amely a Balaton északi és déli oldalát hasonlítja össze szépészeti, nyaralhatósági, és – merjük leírni a szót: emberanyag alapján. Mert ugyan, hogy jön valaki ehhez. A minap az RTL Híradó is rátévedt e szűk mezsgyére amikor kioknyomozta, hogy a Balaton nyolc legjobb, legcsaládbarátabb strandja közül hét az északi parton található. Na így.

Budapesttől mintegy 150-160 km-re távolodva, Révfülöp és Lelle hatósugarában pipettáztam a viszonyokat. Már maga az utazás is közérzet-alakító. Bizonyos létszám alatt költséghatékonyabb vonattal utazni, meg nosztalgikus is, légkondis autóban például soha nem éreznénk a MÁV-szerelvények jellegzetesen fémes ízét a szánkban, még órákkal az utazás után is. Nem világos, hogy az ilyenkor legkurrensebb viszonylaton (Bp. Déli – Keszthely) az IC-vonatokon miért nem jár a helyjegyes szolgáltatáshoz mindig légkondi; az meg egyenesen talány, hogy a nyitott ablakokon milyen algoritmus alapján szívja be a huzat a jármű fostartályából a szagot. Délre tehát sínen, északra közúton és fentről igyekezzünk, keresztül a magyar Provence-on, mert az a szép, az a szép.

Lelle a buli bárók Mekkája már vagy húsz éve, annak minden tárgyi, építészeti és testfelszínt illető attribútumával. Velük szemben Révfülöp és vonzáskörzete több tucat ezergyermekes anyukát, illetve az őket biztos, hogy valahonnan ismerő sorstárs anyukák laza netvörkjét tudja hadrendbe állítani. Az aranyélethez fűződő viszony nem meglepő módon megcsillan a Tondach kontra nádtető ellentétpárral jellemezhető épületek esetében is. Elképesztően mediterránnak elgondolt tüzép-villák és a hatvanas évekből megmaradt vállalati kockaüdülők váltogatják egymást délen. A tó szemközti oldalának látképét inkább a felújított vagy épp rogyadozó nyaralók, és az összevissza kanyargó szűk utcák uralják, egyre gyérülő ELADÓ feliratú táblák között. A legmagyaroschabb megjelenésű nádtetős, historizáló épületegyüttesek pontos mutatói a németalföldi migránsok balaton-felvidéki térnyerésének.

Ha nem akarunk Lellén feltűnősködni, a strandra lehetőség szerint Q7-essel vagy hármas tuning Golffal vigyük Vikit és Vivient – ehhez az északi oldalon elég egy csoffadt bicikli is, az említett csajokat pedig egyszerűen gyerekülésben, esetleg babakocsiban transzportáljuk. Aztán fizessünk a kasszánál keményen, mert ezek a kis rafkós, északi önkormányzatok nagyon érzik, hogy ebben a régióban lehet facsarni.

A strandon ledobott gatyák és pólók alól nagyon súlyos, szociológiai vonatkozású üzenetek türemkednek elő tetoválás formájában. Miután kb. tíz éve lezárult a monokini verseny, most az egy négyzetméter bőrfelületre jutó tetoválások alapján kell Lellét győztesnek kihirdetnünk. Ám ez esetben sem a győzelem számít, hanem a résztvevők bátor helytállása. Kár tagadni, okoz némi belső zavart egy-egy ábra eredetmítoszának feltérképezése. Mert, bár lenne kedvünk hozzá, mégsem kérhetjük, hogy homorítson uram, szeretnék meggyőződni, hogy a köldök alatti kígyó kitátott szájával saját farkába vagy a gazdatest ékkövébe harap-e amúgy grafikailag.

Nem kevésbé izgalmas kérdés, hogy a betűkkel felvésett mondatoknak, teszem azt: Quei me amat, amat et canem meum, ki is valójában a címzettje. A geometrikus ívek és sávok egymásutánja öltöztet? A jakuza tehetségkutatón Döglégy Kiafaszagyerek Zoltán több pontot ad-e, ha nadrággal, inggel el nem takarható helyen, mondjuk nyaktájékon mászik elő rejtekéből a vidám kis makimajom? Indokolt-e vagy sem, az illetlenség érzetét kelti bennem, ha a nagyközönség elé tárt formákat és alakokat két méternél közelebbről kell vizsgálnom. Kíváncsiság és a decens polgári kimértség között feszülő, kínosan ambivalens helyzet.

Végül nem mehetünk el szó nélkül a zenei kínálat mellett sem. Tekintettel arra, hogy Somogy és Baranya (Fejér és Pest) üde ifjúsága szigorúan a déli parton vereti, nincs mit csodálkozni azon, hogy már déli 12 órakor is a Fishing on Orfű című klasszikus dübörög felváltva Grofóval az óriás csúszda alatti bedobós wurlitzerből. E kezdeti előnyt hivatott ellensúlyozni a szép emlékű Országos Rendező Iroda (ORI) monolit ízlésvilágát ma is hibátlanul hozó szabadtéri koncertkínálat. Helyszíni szemlénk alkalmával épp Kóbor János felelt meg a nem-üde nem-ifjúság elvárásainak pátoszos oratóriumi hangcirádák kíséretében.

A szemközti Révfülöp népzenészetileg nincs versenyben (a méretarányos Füred esetleg). Se wurlitzer a strandon, se egy komolyan vehető színpad. Az irányadó kerthelyiség alkalmi deszkáin egyébként Sugárka közepesen ismert Manökken Proletarz nevű zenekarát vártuk 21 órától, de amikor az előzenekarnak vélt szakemberek fél 10-kor a részegen ki visz majd haza után rácsúsztak a szerelemvonatra, gyanút fogtunk. Mindeközben manökkenék a centrumtól karnyújtásnyira szolgálták ki magas hőfokon a messziről jött félsznob nyaralókat, váltás után már bennünket is.

Ha az anyák-nagyik-gyerekek rajzását akár hosszabb távon is méltányolod, ha jól áll a szádban a karakteres savgerinc, illetve a mandulás lecsengésű íz karakterisztika szóösszetétel, ha fontolva haladó Magyar Nemzet előfizető vagy, északra indulj!

Ha viszont simán fekszik neked a Kitty Apartment, a végtelen szabad strand, esetleg maga Kitty is, ne hagyd eltéríteni magad. A nap délen is ugyanúgy süt.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://balaton.mandiner.hu/trackback/16442