Bizonyára peches vagyok

2014. augusztus 15. 08:14

Puzsér Róbert
Facebook

Bizonyára peches vagyok, ezért botlom lépten-nyomon szemétbe, igénytelenségbe, kultúranélküliségbe és kiskereskedelmi fosztogatásba a magyar tenger partján.

Mindig öröm a találkozás a Balatonnal. Hát még a mai! A tavat a szántódi révnél pillantottam meg, ahol a pénztáros srác rögtön megnyugtatott, hogy még bőven van idő, a négy órai járat ugyanis húsz percet késik. Két főre és a kocsira potom három rugót számolt fel.

A várakozás perceit hamisítatlan multikulti hangulatban, egy olasz fagyizó és egy pizzéria hívogató közelségében, számos Coca-Cola és Algida felségjel árnyékában töltöttem, ahol a magyaros vendéglátást egy fornettis pult és a nyolcvanas évek óta düledező foghíjas bazársor képviselte. Az egykori váróterem épülete olyan impozánsan demonstrálja a szocialista múlt szépségét és a rendszerváltást követő szédítő prosperitást, hogy szépérzékem kényszerének engedve le is fotóztam.

Bizonyára peches vagyok, ezért botlom lépten-nyomon szemétbe, igénytelenségbe, kultúranélküliségbe és kiskereskedelmi fosztogatásba a magyar tenger partján, valami mégis azt súgja, hogy ebből a Balatonból sokkal, de sokkal többet ki lehetne hozni.

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.
A bejegyzés trackback címe: http://balaton.mandiner.hu/trackback/13715