Erre tessék gombot varrni, Magyar úr! Az Európai Bizottságnak pedig ezúton is hálásan köszönjük
Némelyeknek egyszerűen mindig sikerül olyan szögből nézni az eseményeket, ahonnan Magyarország egy merő lúzer. Francesca Rivafinoli írása.
Két dudás nehezen fér el egy csárdában, mondta a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója.
Magyar Péter nem mond semmi érdemlegeset, csak paneleket puffogtat – mondta Demeter Szilárd, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója Magyar szombati ellenzéki tüntetésen elmondott beszédéről hétfő este a Napi aktuálisban.
Demeter Szilárd szerint az, hogy a demonstráción sokan voltak, jó, mert egyértelműen megmutatja, hogy Magyar Péter támogatói ellenzéki szavazók, vagyis az újdonsült politikus nem a kormánypárttól, hanem az ellenzéktől veszi el a támogatókat.
Tehát Magyar Péter éppen most teszi tönkre Gyurcsány Ferenc 14 évnyi megfeszített munkáját, és ezt jó látni”
– fogalmazott.
Azzal kapcsolatban, hogy Gyurcsány eddig nem nagyon vett tudomást róla, és a DK nem akarja befogadni Magyar Pétert, Demeter Szilárd elmondta, két dudás nehezen fér meg egy csárdában, amit Gyurcsány is pontosan tud.
Demeter szerint nincs nagy jövője a politikai pályán Magyar Péternek, hiszen nem elég a személyes karizma, a tartós sikerhez párt kell, vidéki szervezetek kellenek, rengeteg olyan dolog, amit az ellenzéki oldalon egyedül Gyurcsány Ferenc tudott felépíteni.
Kapcsolódó vélemény
Mindenesetre, rég nem volt ennyire érdekes a magyar belpolitika.
***