Kiss Ádám a német humorról: Nem vicces

2022. november 11. 20:00

A Partizán péntek esti showjában szóba került az is, hogy a humorista miről beszélgetett Orbán Viktorral a felcsúti fellépése után.

2022. november 11. 20:00
null

Kiss Ádám humorista volt a Partizán péntek esti showműsorának vendége. A közel másfélórás produkcióból egy órát tett ki az interjú, melyben szóba kerültek Kiss Ádám fiatal évei, – szerencsi gyermekkor, édesapja elvesztése 17 évesen – gyakornokoskodása Fábry Sándor mellett, valamint a Rádiókabaré is. 

„17 évesen eltemettem apámat, anyámat összekapartam, elköltöztünk. Meg akartam halni. Akkor kellett volna jelentkeznem egyetemre, de nem érdekelt. Annyi darabra estem szét akkor, és a humor, Fábry, a stand-up, a környezet, a miliő volt az, ami újra összerakott. A színpadon újra gyerek lehettem. Olyan hamar véget ért a fiatalkorom, ezért vagyok máig ilyen bohókás, ezek még a gyerekkorom darabjai” – mesélte a humorista.

A műsor egy pontján a humorista hirtelen elmesélte Orbán Viktor előtti fellépését, mely a felcsúti fociakadémián történt.

 A műsor végén aztán oda is hívta magához a miniszterelnök, Kiss pedig készségesen válaszolt a hogyléte felől érdeklődő kérdésére: Az épp megszüntetett kulturális taótt hozta fel Orbánnak.  „Hát aki jó, az a tao nélkül is jó” – mondta neki Orbán.

„És mi a helyzet a labdarúgással, elnök úr? Már csak két sport kap taót: a foci meg a labdarúgás” – idézte fel Kiss, hogy saját szavai szerint, hogyan „roastolta” a miniszterelnököt.

A közélet aktuális kérdései, így a tanárok ügye is szóba jött. A téma azért is volt adekvát, mert Kiss szülei mindketten pedagógusok voltak a helyi középiskolában.

„Én harminc éve ezt nézem, hogy milyen nehéz a tanároknak. Nekem ez nem újdonság.” – mondta. Szülei a 90-es évek óta Németországban töltötték a nyári szüneteket, munkával. Édesapja sziklakerteket épített, édesanyja bolti eladó volt, így tudták fenntartani magukat a fennmaradó 9 hónapban.

„Hivatásból csinálták, kis pénzért, szívvel-lélekkel. Ez a mai napig így van. Anyám most ment nyugdíjba, én szerintem tíz éve utalok neki minden hónapban még egy tanár gázsit, hogy megéljen. Most már két gyerekem van, tehát mint szülő is aggódom, méltatlannak tartom ezt” – mondta Kiss Ádám.

„Nem értem, hogy miért nevetnek. Azt mondta a humorista, hogy a Star Wars-ban a fénykard miért csak egy méter, amikor a fény végtelen. Taps. Ha én ezt itthon elmondanám...” – mesélte Kiss.

Az amerikai humorhoz azért sem akarta hasonlítani a magyar stand up-ot, mert más a nézőközönség: Amerikában amerikaiak, Magyarországon magyarok ülnek a nézőtéren, a tengerentúlon nagyobb az ingerküszöb. 

„Manapság egyre jobban élvezem, hogy olyat mondok, amit nem szabad. Például pedofil papokkal, vagy Jézussal viccelni. Ilyenkor odakapnak, hogy ilyet nem szabad, de hát miért ne lenne szabad?! Volt olyan néni, aki keresztet vetett ennél a résznél. Ne mi, humoristák vigyük már el a balhét. Hát hova vezet ez a nagy píszíség?!” – akadt ki Kiss Ádám.

Összesen 70 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
khomeini
2022. november 14. 13:10
"Manapság egyre jobban élvezem, hogy olyat mondok, amit nem szabad. Például pedofil papokkal, vagy Jézussal viccelni. Ilyenkor odakapnak, hogy ilyet nem szabad, de hát miért ne lenne szabad?! Volt olyan néni, aki keresztet vetett ennél a résznél. Ne mi, humoristák vigyük már el a balhét. Hát hova vezet ez a nagy píszíség?!" szóval szabad remélem, az EU-s inkvizítorok jegyezték
KozmaVitéz
2022. november 13. 17:20
A píszíség nem a pedifil papoknál és nem Jézusnál kezdődött, itt semmilyen közös halmaz nincs. Gondolom hasonló a bátorsága, amikor a zsidók, a cigányok, vagy genderben érintettek kárára viccelődik, és hasonlóan kemény legény, amikor a kommunizmus, a világháborúk, és a holokauszt áldozatai állnak humora célkeresztjében. Nem kisember, ezekkel az ember nem a píszíre tekintettel nem viccel, hanem azért mert rendelkezik némi inteligenciával, és ízléssel.
buckafej
2022. november 12. 19:17
"Kiss Ádám a német humorról: Nem vicces" Te se.
csulak
2022. november 12. 15:04
libernyaknak barmit szabad
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!