Maximálisan elégedett vagyok – Navracsics Tibor a Mandinernek

2022. április 04. 12:20

Ha valaki egy kicsit is tárgyilagosan érdeklődik a politika, a politikai teljesítmény iránt, belátja, hogy Orbán Viktor valamit nagyon tud – mondja a Fidesz újdonsült parlamenti képviselője, aki vasárnap megnyerte a billegő körzetnek számon tartott Veszprém megyei 3-as számú választókerületet. Interjúnk.

2022. április 04. 12:20
null
Szalai Laura
Szalai Laura

Elégedett az eredménnyel?

Maximálisan, a választókerületi és az országos eredménnyel egyaránt. Sőt, mindkettő még jobb is lett, mint amit a legoptimistább pillanatomban vártam.

Azt mondta, ahhoz, hogy a választókerületében tudjon győzni, nem fideszes szavazók is kellenek. Az eredmény alapján sikerült őket is megnyerni, és ha igen, mivel?

Ötvenegy százalék feletti eredménnyel végeztem, korábban senki nem kapott ekkora támogatást ebben a választókerületben. Ez alapján sikerült megszólítani azokat is, akik nem számítanak a Fidesz törzsszavazóinak, illetve a nem fideszes szavazókat is. Ez alapvetően két dolognak köszönhető: az egyik, hogy kizárólag a saját programomra koncentráltam, s nem mentem bele semmilyen személyeskedésbe, negatív kampányba – miközben a versenytársaim időnként övön aluli módszerekkel támadtak. A másik tényező az lehetett, hogy nagyon gyakorlatias kampányt vittem, ügyekre koncentráltam, és nem ideológiai háborút vívtam. Próbáltam azokkal a kérdésekkel foglalkozni, amelyek a térségben élők hétköznapi életét jobbá tehetik. Révfülöpi mentőállomás létesítése, az ajkai kórház korszerűsítése, környezetvédelmi beruházások, útfelújítások – többek között ezek azok az ügyek, amikre a kampányban hangsúlyt fektettünk. 

 Összességében milyennek értékelte kampányt? 

Helyben bár nem mindig volt az ízlésemnek megfelelő a hangnem az ellenfeleim részéről, összességében mérsékelt kampány volt. Leszámítva, hogy a finisben durva személyeskedésbe fordult; Sümegen egy engem lejárató, álfideszes szórólapot terjesztettek, aminek kapcsán a választási bizottság meg is állapította a jogszabálysértést. Ellenfelem, Rig Lajos egyébként tegnap este felhívott, és korrekt módon gratulált nekem, és felajánlotta az együttműködését. 

ugyanakkor volt egy másik, nagyon fontos tényező: míg a 2006-os kampányban a baloldal árulta el a bázisát, addig 2022-ben a Jobbik tette ugyanezt. A Jobbik összecsuklása, és a Mi Hazánk bekerülése a parlamentbe pontosan mutatja azt az identitásválságot, ami a radikális jobboldalon van – ezzel párhuzamosan pedig folytatódott a baloldal több mint tizenöt éve tartó identitásválsága is. Szerintem mindez jelentősen gyengítette az ellenzék mozgósító erejét és politikája vonzerejét. 

Mit szól a kétharmadhoz, gondolta volna, hogy megint összejön?

Megmondom őszintén, csapnivaló jós vagyok, eddig még egyszer sem számítottam kétharmadra – még 2010-ben sem. Ám az, hogy ismét kétharmada lett a Fidesz-KDNP-nek, sőt még a 2018-asnál is erősebb eredmény született, szerintem mindenki számára vaskos meglepetés.

Mit gondol, hogyan csapódik le ez a nemzetközi színtéren, ahol az utóbbi években sem lettek kevesebben az Orbán-kormány kritikusai?

Nyilvánvaló, hogy pártpolitikai támadások most is lesznek a választások kapcsán. Ugyanakkor – és ez kiderült számomra a nyugat-európai politikus ismerőseimtől kapott sms-ekből –  erre az eredményre már mindenki odafigyel, pozitív értelemben is.

Elképzelhető, hogy Nyugat-Európában ezt azért nehéz megérteni, mert nem ismerik mélységeiben a magyar viszonyokat, hagyományokat, a történelmünket. Szerintem ez az eredmény hozzájárul ahhoz, hogy felfigyeljenek arra: itt többről van szó, mint csupán – a gyakran használt jelzőikkel élve – nem demokratikus, totalitárius, tekintélyelvű rendszerről.

 

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 91 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
csato42
2022. április 12. 12:50
Navrasics remek ember. Sokat nyertünk vele, hogy ismét itthon politizál!
Akitlosz
2022. április 04. 22:46
"Ez alapján sikerült megszólítani azokat is, akik nem számítanak a Fidesz törzsszavazóinak, illetve a nem fideszes szavazókat is. Ez alapvetően két dolognak köszönhető:" Háromnak. A körzetben nem volt a Mi Hazánknak jelöltje, mert a választási bizottság valamiért nem engedte indulni, nem vette nyilvántartásba. Ő is kapott volna pár százalékot, ami így másokra ment.
BlancoAgilon38
2022. április 04. 17:00
Egészen káprázatos, ahogyan az ATV-n a félhülye Lampé-Kárász kettőssel Szanyi értékel. Gémesit nem utálom, de mond akkora hülyeségeket, hogy az csak na.
Fenrir
2022. április 04. 16:37
Hát érdekes figura... A Gyurcsány elleni beszéde 2007-ben emlékezetes volt, aztán jött az eu-s karrier, a liberális Olümposzról fintorogva nézett le az itteni kormányra, mintha ő annyival magasabb szintet képviselne. Most meg itt volt a végén a partizános interjú, ahol azért bebizonyította, hogy ő se jobb a deákné vásznánál, ha valamire nem akart válaszolni, akkor jött a nemtudokróla, nemfolyokbeleilyenbe, nemtudokerremitmondani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!