Kétkilónyi amfetamint foglaltak le Balatonfüreden

2021. március 19. 08:06

A balatonfüredi férfi a darkneten kriptovalutáért vásárolta a kábítószert.

2021. március 19. 08:06
null

Nemzetközi együttműködéssel több mint két kilogramm amfetamint foglaltak le egy balatonfüredi férfitól, aki a darkneten kriptovalutáért vásárolta a kábítószert – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) pénteken a police.hu oldalon.

A közleményben azt írták, hogy az NNI január óta szoros együttműködésben dolgozik külföldi partnerszervekkel az online, illegális kábítószerkereskedelem visszaszorításáért. Ennek keretében rendeltek el március 5-én nyomozást a 28 éves férfi ellen, aki november óta háromszor rendelt Németországból kábítószert, amelyért bitcoinnal fizetett.    

Magyar és külföldi postai szolgálatókkal együttműködve a nyomozóknak sikerült azonosítaniuk az utolsó szállítmányt, és kedden Balatonfüreden rajtaütöttek a férfin. A nála talált 2,1 kilogramm amfetamin feketepiaci értéke több mint hatmillió forint. A férfit gyanúsítottként kihallgatták, őrizetbe vették, és kezdeményezték letartóztatását.

(MTI)

A kép illusztráció. Fotó: MTI

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bitrex®
2021. március 19. 09:37
Véletlenül nem hetedik kerületi DK-s a pofa? (bitcoin)
Rodolfo
2021. március 19. 08:54
"No Balatonsound, No Amfetamin, No hashhash, No ketamin." Dr Alban (circa 1990)
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!