Politikai szmogriadót hirdetne Vona

2017. január 28. 17:58

Új reformkorra van szükség, mert már két elmúlt nyolc évünk van: Gyurcsány és Orbán idejéből – mondta Vona Gábor a Jobbik évadnyitó rendezvényén szombaton. Szerinte azért támadják őt, mert a Jobbik erős és félnek tőle. A rendezvény előtt a Jobbik cukisodása ellen tüntettek néhányan, azzal a jelszóval, hogy visszaveszik Vona gárdamellényét.

2017. január 28. 17:58

 

Új reformkor” igényét fogalmazta meg a Jobbik elnöke szombaton, pártja évadnyitó rendezvényén Budapesten.

A Lánchidat is szétlopnák, ha ma építenék

Vona Gábor úgy értékelt: Magyarország akkor lesz sikeres, ha különböző habitusú, karakterű, világképű emberek – félretéve a különbségeket – hidakat építenek és energiáikat a szabadság és a biztonság megteremtésére fordítják a „helytartókkal és földesurakkal” szemben. A politikus „pitiáner játéknak” és „halálos luxusnak” nevezte a megosztottságot, Magyarországot pedig fullasztónak, ahol lassan be kellene vezetni a „politikai szmogriadó” fogalmát.

Történelmi párhuzamokat vonva úgy fogalmazott: ha a Lánchidat ma építenék, akkor Mészáros Lőrinc nyerné a pályázatot, és a híd minden egyes darabját szétlopnák, a nemzeti kaszinó ma nem a haza fellendítéséről, hanem Andy Vajnáról szólna, az infrastruktúrafejlesztés pedig a kormányfő kisvasútját jelentené.

Két elmúlt nyolc évünk van   

Vona Gábor úgy ítélte meg: ma két „elmúlt nyolc évünk van”, Gyurcsány Ferenc idején egy külföldi, Orbán Viktor kormányzása alatt hazai kör határozta meg az országot, ő ezzel szemben azt vallja, hogy a nép pártjára kell állni. „Se helytartók, se földesurak, Magyarország a magyaroké” – jelentette ki.

Beszélt arról is, hogy a Jobbik 14 éves történelmének nehézségei semmik ahhoz képest, ami a következő egy-másfél évben várható. „A teljes elpusztításunkra törnek”, megpróbálják a közösség tagjait szembefordítani - vélekedett. Megjegyezte ugyanakkor, hogy rosszul esne neki, ha a kormánypártok Molnár Gyulát vagy Botka Lászlót támadnák, és nem rá mondanák, hogy „terrorista-macskasimogató-mecsetépítő-cukizsúrpubi-orgialátogató-hazaáruló-szélsőjobboldali-gyurcsányista-brüsszeli-orosz-iráni-amerikai-ügynök-óriásplakáthős”. Ez azt jelzi, hogy „nagyon erősek vagyunk, és félnek tőlünk” – értékelt.

Ma már nincs jobb- és baloldal, néppárti kormányzásra készülnek

A Jobbik elnöke kitért arra is, hogy noha a párt megváltozott, nem távolabb, hanem közelebb került az alapító okiratban foglalt célkitűzéséhez, miszerint a nemzet egészét kívánja képviselni. Hozzátette: szerinte ma már nincs jobb- és baloldal, számára minden magyar fontos.

Vona Gábor azt is kijelentette: készen állnak a kormányzásra, amelynek „nulladik lépése” az elszámoltatás lenne. Erre példaként hozta a titkosítások feloldását, a közéleti szereplők dupla büntetését bűncselekmény esetén, továbbá a kötelező vagyonosodási vizsgálat bevezetését. A néppárti kormányzást a szabadság, a biztonság és a szolgálat alapelve mentén végezné a Jobbik – mondta.

A magyar-cigány együttélés „ketyegő bomba”

A szabadsághoz aktív, bátor, de józan kül- és magyarságpolitikát, a migráció megállítását és a határőrség felállítását jelölte meg feladatként. A biztonságról szólva jó béreket, egészségügyet és oktatást sürgetett, hozzátéve: nem kellene ellopni a fejlesztésre szánt forrásokat, igazságos szociális rendszert kell kialakítani, és fel kell vetni a magyar-cigány együttélés kérdését. Utóbbira „ketyegő bombaként” hivatkozott.

Vona Gábor kifejtette azt is, hogy a kormányzás számára nem urizálást, arroganciát és gátlástalanságot, hanem szolgálatot jelent.

Akik visszavennék Vona gárdamellényét

A rendezvény előtt „Visszavesszük Vona Gábor gárdamellényét” címmel néhány tucatnyian tüntettek a Jobbik arculatváltozása ellen. A demonstráció szervezője, Silip Norbert, aki önmagát a Magyar Gárda Mozgalom volt vezérkari tisztjének nevezte, néhány társával együtt a Jobbik vezetőinek szánt petíciót adott át Dudás Róbertnek, a párt regionális igazgatójának.

 

 

(MTI)

Összesen 302 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szúnyog
2017. január 29. 22:58
politikai szmogriadó - no ez szellemes.
katus
2017. január 29. 19:24
Orbán ,láttad a jövődet! :D
Héja
2017. január 29. 14:13
Fekák, meszticek, melegek, feministák, balos diákok, taxis hiénák mind tiltakoznak.
Héja
2017. január 29. 14:02
Felebarátaim. Három aprócska tényre irányítanám szíves figyelmeteket. 1. Vona éppúgy kilincselt (sikertelenül) a fidesznél, mint Újhelyi és Mesterházy. 2. A jobbikot Furcsányék hozták létre, hogy a fideszt jobbról előzzék (az se jött össze). 3. A jobbikot a vérballib média sztárolja (Index, atv, Népszava, stb.) Hátha sikerül konkurrenciát izzadni a fidesznek. Vona a feladatát túllihegte, a párt rogyadozik. Csak átvert szavazóit és tagjait sajnálom. Vona, ez az elszabadult Torgyán mókásabb, mint szegény Józsi bácsi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!