Hányingerkeltő ez a legsötétebb kommunista időket idéző egyházellenesség
Gyurcsány Ferenc megint, nem először nekimegy a gyónási titoknak, politikai haszonlesésből szemét csúsztatásokkal, aljas rágalmakkal magának a katolikus egyháznak.
Gyurcsány Ferenc a saját példamutató szerénységéről és az Orbán-kormány urizálásáról beszélt az ATV műsorában.
Nincs olyan kormánytag, aki ne budai 100 milliós lakásban lakna – mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában hétfőn. A DK elnöke szerint az országot politikus jelmezbe öltözött bűnszövetkezet vezeti, ezért az ország pusztulóban van. „Urizáló, fennhéjazó, korrupt módon gazdagodó kevesek az egyik oldalon és rengeteget gürcölő, elárult, reményét vesztett sokaság a másik oldalon” – mondta. Gyurcsány ugyanakkor kiemelte, hogy a Demokratikus Koalíció eddigi története során egyetlen pénzügyi botrányba sem keveredett. Példamutatónak tartja, hogy egy négy éves Skodával jár, holott megengedhetné magának, hogy másik autót vegyen.