Aláírásokat gyűjt a több fizetésért az MSZP

2015. november 21. 11:20

Aláírásgyűjtésbe kezdett az MSZP Budapesten. A szocialisták a bérek emelésére szeretnék rábírni a kormányt. „Nem a pénz, hanem a jó kormányzás hiányzik” – fogalmazott Kunhalmi Ágnes, és hangsúlyozta, ha a kormány nem tesz lépéseket a fizetések emeléséért, akkor az ország kiürül és nem marad senki, aki adót fizetne.

2015. november 21. 11:20

Az MSZP szombaton aláírásgyűjtésbe kezdett Budapesten, a szocialisták a bérek emelésére kívánják rábírni a kormányt – közölte Kunhalmi Ágnes, a párt budapesti elnöke szombaton.

Az ellenzéki politikus a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott, követelésük nem jóléti juttatásra irányul, hanem egy olyan gazdasági filozófia bevezetésére, amelynek középpontjában az „országot a hátán hordó” munkavállalók állnak, azok, akiktől szavai szerint a Fidesz mindent elvett, akiket „megnyomorított”.

Az MSZP szeretné kikényszeríteni, hogy a közszférában senki ne kereshessen havonta nettó 150 ezer forintnál kevesebbet – mondta Kunhalmi Ágnes, majd hozzátette, a főiskolát végzettek esetében ennek az összegnek 175 ezer forintnak, az egyetemi diplomásoknál 200 ezer forintnak kell lennie.

A politikus ugyanilyen fontosnak nevezte, hogy a minimálbér úgy érje el a nettó 100 ezer forintot, hogy közben a munkaadók terhei csökkennek. Ehhez új, többkulcsos adórendszerre van szükség, amelyben a tehetősek „megfizethető, normális mértékű” adókat fizetnek, míg a kiskeresetűekre minimalizált terheket rónak ki – fejtette ki.

Az MSZP budapesti elnöke szerint az egykulcsos szja eltörlése 380-400 milliárd forintos éves többletbevételt jelente az államnak, ami részben költségvetési fedezetet teremtene a fizetésemelésre.

„Nem a pénz, hanem a jó kormányzás hiányzik” – fogalmazott Kunhalmi Ágnes, és hangsúlyozta, ha a kormány nem tesz lépéseket a fizetések emeléséért, akkor az ország kiürül és nem marad senki, aki adót fizetne.

Összesen 119 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kitiltott
2015. november 23. 23:45
és a FIDESZ A populista röhej nem?
gulicsakos
2015. november 23. 11:28
"Nem a pénz hiányzik" - ezzel elismerték a jó kormányzást. Az ő idejükben az üres államkassza is már zaciba volt adva.
aaabbbccc
2015. november 23. 09:20
igazan beszelhetnenek egy kozgazdasszal ha a gazdasag nem valtozik csak a bereket emelik akkor inflacio lesz es addig emelkednek az arak, amig a fogyasztas a mostani szintre ter vissza egyszerubben: ha ma tud venni a fizeteseert 1000 kb kenyeret akkor ha megemelik a fizeteset, addig emelkedik a kenyer ara, hogy megintcsak 1000 kg-t fog tudni megvenni a proletar
Felhasználó név
2015. november 22. 19:16
Ingyen diplomàt minden elvtàrsnak!!! Szorgos népunk gyozni fog!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!