Hat év fogházra ítélték Rezesovát

2013. november 22. 09:17

Első fokon, nem jogerősen hat év fogházbüntetésre ítélte a bíróság a halálos balesetet okozó szlovák nőt. Az ügyész súlyosításért fellebbez, a vádlottat a jogerős ítéletig házi őrizetbe helyezik.

2013. november 22. 09:17

Hat év fogházbüntetésre ítélte négy ember halálát követelő ittas járművezetés miatt Eva Rezesová szlovák állampolgárt pénteken első fokon, nem jogerősen a Gödöllői Járásbíróság. A vád szerint a nő ittas állapotban, autójával a megengedett sebességet jelentősen túllépve négy halálos áldozatot követelő közlekedési balesetet okozott egy évvel ezelőtt az M3-as autópályán. A több ember halálát okozó ittas járművezetés öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető, így Rezesová enyhébb büntetést kapott. A bíróság a fogházbüntetés mellett a szlovák nőt öt évre eltiltotta a közúti járművezetéstől.

A keddi büntetőperen a Budapest Környéki Törvényszék épületében az Eva Rezesová szlovák állampolgár ellen a Gödöllői Járásbíróságon az ügyész letöltendő börtönbüntetést kért, míg a védőügyvéd a vádlott felmentését kezdeményezte. A vádlott az utolsó szó jogán elmondta, sajnálja, és mélyen együtt érez az elhunytak családtagjaival. A történtek számára sem egyszerűek, ezzel élete végéig együtt kell élnie neki és családjának egyaránt. Hangsúlyozta, változatlanul ártatlannak érzi magát. A nő az ítélet szerint leghamarabb a büntetés kétharmadának letöltése után bocsátható feltételesen szabadlábra.

A bíróság szóbeli indoklása szerint nem kizárható, hogy a sértettek járműve szabálytalan sávváltást hajtott végre közvetlenül a baleset előtt. Ugyanakkor a bíróság azt is kifejtette, hogy ha a vádlott az autópályán engedélyezett leggyorsabb, óránkénti 130 kilométeres sebességgel haladt volna, akkor nem ütköztek volna össze, vagy legfeljebb 10 kilométeres sebességkülönbséggel koccannak, és abban az esetben a másik jármű utasai nem szenvednek halálos sérüléseket. Ezzel szemben a vádlott mintegy 165 kilométeres sebességgel haladt a négy halálos áldozatot követelő ütközéskor.

Frissítés:

Az elsőfokú ítélet nem jogerős, az ügyész súlyosításért fellebbez. Az ítélethirdetés után az előzetes letartóztatás megszüntetésével egyidejűleg Rezesová házi őrizetbe helyezését rendelte el a bíróság a jogerős ítéletig, amelyet egy a fővárosban erre előkészített ingatlanban kell töltenie, és nyomkövetőt kell hordania.

Összesen 190 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
vendetta1
2013. november 23. 00:12
Ha ez a rezes luvnya 6 évet kapott akkor Követeljük Damu Roland azonnali szabadon bocsájtását Pár -állítólagos - pofonért meg azért mert "megerőszakolta" azt a ribancot aki emiatt akkora lelki törést szenvedett és úgy megutálta a férfiakat hogy két hét múlva már az 50 évvel idősebb Andy Vajna ágyában találta magát- szintén 6 évet kapott Damu egy fa..kalap de ilyen alapon 6 hét is sok lett volna neki Őt is biztos egy nősoviniszta feminista bíróNŐ itélte el akárcsak a drótostót luvnyát Férfiak vigyázzatok, a nők kicsinálnak benneteket úgy hogy észre se veszitek Állandóen női elnyomásról beszélnek mégis 99%-ban a nő kapja válás után a lakást
vendetta1
2013. november 22. 23:44
Orbánc akár el is engedhetné akár a baltást Egy afrikai banánköztársaság is fényévekkel van felettünk egy erkölcsi és politikai pöcegödör lettünk
vendetta1
2013. november 22. 23:40
A bíróság miért hisz egy hulla részeg ringyónak? Ennyit ér négy ember elevenen való elégetése? Az igen.. Szép, európai értékrend! A bírót is fel lehet gyújtani ennyiért? Szerintem megérné.. A többi bíró okulna belőle, hogy megéri-e elfogani a júdáspénzt.. Amit bizonyára megkapott a ringyó családjától.
vendetta1
2013. november 22. 23:34
Ezek szerint ha valaki megakarja ölni a haragosát, elég bedrogozva kocsiba ülni úgy megúszhatja pár évvel Ha nyíltan csinálná 15-20 évvel többet kapna
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!