Mérni fogják a zsidóellenességet

2012. június 27. 13:42

Az antiszemita vagy kisebbségellenes megnyilvánulásokra vonatkozó monitoringrendszer kiépítéséről egyeztetett az amerikai zsidó közösség képviselőivel Gál András Levente washingtoni látogatásán. Az ügyben a kormánybiztos számít az amerikai tapasztalatokra, valamint az amerikai szerverekről működő antiszemita hírportálok elleni fellépés is szóba került.

2012. június 27. 13:42

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint a jó állam koncepciójáért felelős kormánybiztos olyan monitoringrendszer kiépítéséről egyeztetett Washingtonban, amely alkalmas az antiszemita vagy egyéb kisebbségellenes jelenségek mérésére, valamint ezek társadalmi megítélését és az intézményi reakciókat is vizsgálni fogják. 

Az egyeztetésen a kormánybiztos azt is kérte, hogy vizsgálják meg az olyan antiszemita tartalmú internetes portálokkal szembeni fellépést is, melyeket az Egyesült Államokban lévő szerverekről működtetnek.

A közelmúltban külföldi politikusok és közéleti személyiségek is tiltakoztak a Magyarországon történt antiszemita megnyilvánulások miatt, amelyeket a miniszterelnök is többször elítélt. 

Összesen 120 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
envoler
2012. június 28. 21:56
Na,úgy látszik, mutat valami életjelet ez a kormány... Amúgy magyarellenesség a zsidók részéről nincs!
torresG4
2012. június 28. 20:33
....no és a magyarellenességet ki fogja mérni????
I.Preskin
2012. június 28. 20:14
A purulentiai NasusMeter jelentése szerint : a hulokuosz BP-nél apad, bulbaorrúak bérmálkozása tilos.
Biomechanoid
2012. június 28. 20:12
Olyan az, mint a Duna vízállásának mérése. Amikor árad és eléri a rakpartot, akkor a vízállás magas. Amikor a zsidók áradaszerűen becsmérlik a magyarokat, nő az antiszemitizmus. Szerintem ahhoz képest, amit most a zsidók művelnek, Magyarországon alacsony a védekezés foka, vagyis gyenge az antiszemitizmus.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!